Kikapott a Haladás a Gyirmóttól

Papp László Tamás 2021-01-31 18:53:00
Merkantil Bank liga 22. fordulójában a szombathelyiek hazai pályán szenvedtek vereséget.

Az első húsz perc mezőnyjátékkal telt. A Haladás többet birtokolta a labdát, míg a Gyirmót „többnyire kontratámadásokkal próbálkozott. Nagy lehetőség eddig egyik kapu előtt sem alakult ki.” De aztán a Gyirmót átvette a vezetést. A 31.percben „Heffler tekert mintaszerűen 20 m-ről egy szabadrúgást a kapu bal oldala felé.” A labda kapufa érintésével vágódott a hálóba. A 42. percben pedig „Herjeczki verte meg ellenfelét, majd tálalt Lencse elé, aki jobbal kilőtte a bal alsó sarkot.”

 

A második félidő elején a Haladás próbált egyenlíteni. „Medgyes bal oldali szögletét Mocsi tíz méterről a bal sarokba fejelte.” Ám nem sikerült újabb gólt szerezniük, sőt. Nagy P-t buktatta el Devecseri a tizenhatoson belül, ezért a bíró 11-est ítélt. „A büntetőt a sértett magabiztosan a kapu jobb oldalába lőtte.” Így a végeredmény:

SZOMBATHELYI HALADÁS - GYIRMÓT FC GYŐR: 1-3 (0-2)

Játékvezetők: Oláh Gábor - Kovács Gábor (1980), Máyer Gábor - Molnár Attila

Szombathelyi Haladás: Verpecz - Holdampf, Medgyes, Devecseri, Debreceni, Kállai, Németh M., Csilus, Mocsi, Kiss B., Tóth M. I Vezetőedző: Mátyus János

Gyirmót FC Győr: Rusák - Major, Hudák, Széles, Szegi - Nagy P., Vass, Vogyicska - Herjeczki, Lencse, Heffler I Vezetőedző: Csertői Aurél

Részletes online közvetítés a Gyirmót és a Haladás oldalán. 

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.