Szombathelyi társukat gyászolják a pannonhalmi bencés diákok

Nagy Donát 2021-01-30 10:06:02
A 19 éves Sajben Solt Bendegúz tüdőtranszplantációra várt.

2020A osztály, vigyázz! A Jóistennek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 33, nekünk örökre hiányzik: Bendi.

- írják a Pannonhalmi Bencés Gimnázium honlapján.

Én, Sajben Solt Bendegúz fogadom, hogy becsületes leszek és a bencésekhez méltó módon fogok élni az elkövetkező hat évben.

- hangzott el Benditől a bencés diákká avató osztályünnepségen, hetedik év elején a honlap szerint. Azt írják, élete végéig hű maradt fogadalmához.

Most, az előrehozott égi maturán kitűnőre vizsgázott becsületből, kitartásból, emberfeletti küzdelemből, igazságérzetből, emberségből. Búcsúzunk tőled: barátaid, osztálytársaid, tanáraid, iskolád.

- zárul a bejegyzés.

Fotó: Pannonhalmi Bencés Gimnázium

A Kisalföld szerint Bendi négy és fél évig élt Szent Márton hegyén, a 11. évfolyam második félévétől kötötte ágyhoz az egyre erősebben jelentkező kór. szombathelyi fiatalember anno visszaköltözött Vas megyébe, ám a kapcsolatot tartotta osztálytársaival, a pannonhalmi diákközösséggel.

Szólj hozzá!

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka. 

Állami kitüntetést vehetett át Benke Éva

Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.

Kiszínezhető tornazsákot és tanszercsomagot kapnak az elsősök Győrben

A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.

Egyedi matricakészítés prémiumminőségben

Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Ágh Ernőt

Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.

Szombaton Szombathelyre érkezhet Magyar Péter

Az biztos, hogy Vas megyét célozza meg.

Ritka égi jelenség lesz megfigyelhető szerda hajnalban

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.

50 millió forintba kerülne Ondódra egy új ravatalozó, ennyi pénze azonban egész évre nincs a falunak

A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.

Lemondott Vígh Ferenc a Haladás vezetőedzői posztjáról

Az új szakmai stáb kialakításáig a csapat edzéseit Simon Ádám sportigazgató, szakmai vezető irányítja.

Vállon szúrta a kalauzt egy férfi Győrben, mert leszállította a vonatról

Nem volt jegye, balhézott, majd elővett egy éles tárgyat és szúrt. 

A tiszta otthon belső rendezettséget is ad!

Sokan hajlamosak a takarítást szükséges rossznak, kötelező rutinnak tekinteni, amit minél hamarabb le kell tudni.