Csökkent a svájci órák eladása

Nagy Donát 2021-01-30 18:53:49
Az idő ellenük dolgozik.

A svájci óraipari szövetség (FHS) honlapján szereplő adatok szerint tavaly 16 milliárd 984 millió frank értékben adtak el külföldön svájci órákat, ami 21,8 százalékkal elmarad a 2019. évitől, amikor még 2,4 százalékos emelkedést regisztráltak a megelőző évhez képest - írja az MTI.

Decemberben a teljes óraexport értéke éves összevetésben 2,5 százalékkal, 1 milliárd 716 millió frankra csökkent. Ezen belül a karórák kiviteléből származó bevétel 2,2 százalékkal, 1 milliárd 636 millió frankra mérséklődött 2019 decemberével összevetve.

Az eladott karórák darabszámában a legnagyobb visszaesés a 200 frank alattiaknál volt decemberben, 20,5 százalék 2019 decemberével összevetve. Ebben a kategóriában volt a legnagyobb a bevételcsökkenés is, 19,3 százalék.

Fotó: Pixabay

Egyedül az 500 és 3 ezer frank közötti, közepes árkategóriájú karórákból sikerült többet eladni a múlt hónapban éves szinten, 17,6 százalékkal, míg az értékesített órákból származó bevétel 19,5 százalékkal emelkedett.

A felsőkategóriás, 3 ezer frank feletti órák eladott darabszáma 12,9 százalékkal esett, az ebbe a kategóriába tartozó órák eladásából származó bevétel ugyanakkor csak szerényen, 2,2 százalékkal mérséklődött éves összevetésben.

Decemberben Kína volt a svájci órák legfontosabb felvevő piaca 17,9 százalékos piaci részesedéssel, az ide irányuló órakivitel értéke 45,2 százalékkal, 306,6 millió frankra ugrott.

A svájci órák második legnagyobb piaca decemberben az Egyesült Államok volt, 10,9 százalékos részesedéssel, a svájci export 2,4 százalékkal, 187,1 millió frankra csökkent.

A harmadik legfontosabb piac 10,2 százalékos részesedéssel Hongkong volt, ahová a múlt hónapban exportált svájci órák értéke 175,8 millió frank volt, 19,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A negyedik legnagyobb, 6,1 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Japánban a svájci órák eladása 0,8 százalékkal, 105,4 millió frankra mérséklődött.

Az 5,7 százalékos piaci részesedésű Szingapúrban az értékesítés 6,6 százalékkal, 98 millió frankra süllyedt.

A decemberben sorrendben hatodik, 4,7 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Egyesült Arab Emírségekben az értékesítés 9,7 százalékkal, 81,4 millió frankra esett.

Decemberben ebbe a hat országba irányult a svájci óraexport 55,6 százaléka, az eladásból származó együttes bevétel 3,5 százalékkal, 954,2 millió frankra emelkedett.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.