Ungár: Orbán Viktor észrevette a szociális dolgozókat, de hirtelen elfelejtette, hogy miniszterelnök

Papp László Tamás 2021-01-29 09:12:10
Az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője a kormányfő ma reggeli rádióinterjújában elhangzottakra reagált.

Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Orbán Viktor ma végtelenül képmutató módon arról beszélt a reggeli rádióinterjújában, hogy „bár sokan hajlamosak megfeledkezni erről, de az elmúlt hónapokban a szociális dolgozók is kiemelkedő munkát végeztek". A probléma mindezzel csak az, hogy ma erről kizárólag a kormány feledkezik meg Magyarországon, amikor nem hajlandó megadni a szociális dolgozóknak az egyszeri félmillió forintos bérkiegészítést, miközben már maga is elismeri, hogy ennek a többszörösére is rászolgáltak – mondja az LMP politikusa. 

Ehhez képest Orbán Viktor „hálaként" csak arról tudott beszámolni, hogy a kiemelkedő munka miatt vették előre őket az oltási sorrendben: ez azonban nem jutalom, hanem maga a racionalitás, amiért a szociális dolgozók hónapok óta a saját egészségüket kockáztatva teljesítenek erőn felül azért, hogy az állam által az elmúlt években magára hagyott ellátórendszer egyáltalán működőképes maradjon – állítja Ungár Péter.

Orbán Viktor talán ma gesztust akart gyakorolni, de valójában csak vérig sértette a szociális dolgozókat. Ha valóban el akarja ismerni a munkájukat, akkor még ma hozzon döntést arról, hogy megkapják a bérkiegészítést, melynek költsége alig huszada a kormány által csak decemberben kiszórt pénzeknek – zárul a közlemény.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.