Több mint százat dobva hozta a kötelezőt a Falco

Vágvölgyi Bálint 2021-01-28 19:34:00
A Jászberény az első negyedben még tartotta magát.

Az első negyedben egyáltalán nem védekeztek a csapatok. A pontok potyogtak mindkét oldalon, a Jászberény tartotta a lépést a rengeteg hibával játszó, de jól dobó szombathelyiekkel - írja tudósításában a BB1.hu, kosaras szakportál. A vasiaknál nyolcan, a vendégeknél négyen szereztek pontot az első tíz perc alatt.  30-29.

A második negyedet jó védekezéssel kezdte a Falco. Barac és Lake is kosarat szerzett, kezdtek meglógni a sárga-feketék. Perl kiemelkedően kosarazott, a tíz pontot is ő tette közé, 44-33 volt a táblán a negyed derekán. A nagyszünet előtt három perccel már átlépték a vasiak az ötven pontot, a JKSE kapaszkodott, főleg Coleman pontjainak köszönhetően, aki már 16 pontnál járt ekkor. Lake egy zsákolással tette közé a húszat, 59-39. A félidő utolsó kosarát Bruinsma szerezte. 61-39.

A harmadik negyedre sem változott a játék képe, a vasiak – esélyeshez méltóan – kézben tartották a találkozót, akkor sem jöttek zavarba, amikor egy 7-2-es “rohammal” bekezdett a Jászberény. Váradi dobott egy tetszetős hármast, de Benke is beindult. huszonhárom pontos hátránynál Kinney dobott triplát, Patai Benjámin időt kért, 69-69 volt az állás. A Falco azonban továbbra is uralta a játékot, a vendégek nem tudtak húsz alá benézni, egészen a negyed utolsó percéig, akkor Williams és Coleman is betalált. 82-64.

Lake és Barac kosaraival folytatódott a mérkőzés, Coleman triplájával kapaszkodott a JKSE. Barac pillanatai következtek, pontot dobott, faultot harcolt ki és a büntetőt is bedobta a légiós. A Falco a tetemes előny ellenére “komolyan” vette a mérkőzést. A vasiak 100. pontját Kovács Benedek szerezte. Az utolsó öt percben sem változott a játék képe, a Falco különösebb megerőltetés nélkül hozta a kötelező győzelmet.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Jászberényi KSE 114-88 (30-29, 31-10, 21-15, 32-24)

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Váradi 18/12, Doktor 5/3, Benke 13/6, Bruinsma 16/3, Keller 7. Cserék: Perl 11, Kovács B. 7, ,Barac 11, Lake 13, Dancsecs 11/9.

Jászberényi KSE: Kinney 14/12, Füzi 3/3, Coleman 30/12, Williams 7/3, Primorac 16/3. Cserék: Brbkalics 8, Ruják 3/3, Katona -, Czirbus -, Filipovic 7.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.