Vereséggel kezdett az Egis Körmend a FIBA EC-ben

Vágvölgyi Bálint 2021-01-26 16:50:00
A görög Iraklis verte a vasi csapatot.

A FIBA Europe Cup A-csoportjában az Iraklis BC kezdte meg a szereplését az Egis Körmend csapata. A görög együttes a 6. helyen áll jelenleg a hazája bajnokságában, míg a vasiak a hetedikek Magyarországon. A kvartett másik mérkőzésén – amelyet 12:00-kor kezdtek – a Reggiana egy ponttal legyőzte a Belfius Mons gárdáját. Az összes találkozót a hollandiai Den Bosch-ban rendezik.

Fotó: fiba.com

Thames és Obinna kosaraival indult a mérkőzés, két és fél perc elteltével 7-4-re vezettek a kék-fehérek. Kemény védekezéssel és Durázi harcos játékával tartotta magát a Körmend, amely Mócsán triplájával a vezetést is átvette (9-11). Innen futott egy 5-0-át az Iraklis, köszönhetően Hanlan pontjainak - írja tudósításában a BB1.hu, kosaras szakportál. Fordulatos volt a meccs, egyszer az egyik, egyszer a másik csapat fogott ki egy-egy jobb periódust, de a negyed végét a görögök bírták jobban. 24-19.

Továbbvitte a második játékrészre is a lendületes kosárlabdáját az Iraklis, 33-24-nél volt kénytelen időt kérni Ziga Mravljak. A kis szünetnek meg lett a hatása, elkezdett visszakapaszkodni a vasi csapat (33-29). Remekül működött a körmendi zóna, miközben Thames továbbra is ponterősen játszott, de ezután egy újabb áramszünet következett, ami kitartott a félidőig. 50-42.

Elképesztő dobóformát mutattak a görögök, 77%-kal találtak be a mezőnyből az első 22 percben, a fordulás után hamar átlépte a tízet a különbség (59-46). Nagyot küzdött a Körmend, de a különbség nem nagyon csökkent, miközben az idő egyre csak fogyott. Suggs és Hanlan is nagy napot fogott ki az Iraklisnál, előbbi 15, míg utóbbi 19 pontnál járt két perccel a harmadik felvonás vége előtt. A hátralevő időben jelentős változás nem történt a játék képét illetően, magabiztosan őrizte az előnyét a görög együttes. 72-60.

Fotó: fiba.com

Megpróbálta megnyomni a záró negyed elejét a Körmend, de továbbra is ellenállhatatlanul kosárlabdázott az Iraklis, amely egy 10-4-es futással lezárta a lényegi kéréseket. Nem sokkal később a húsz is meg lett közte. Bár nagyot küzdött az Egis Körmend, a remek dobóformát mutató és a találkozó előtt is esélyesebbnek tartott Iraklis végül magabiztos győzelmet aratott. 94-76.

Iraklis BC - Egis Körmend 94-76 (24-19, 26-23, 22-18, 22-16)

Iraklis: Suggs 15/6, Bowlin 9/3, Hanlan 23/9, Obinna 7/3, Kavvadas 7. Cserék: Ebanks 3/3, Tsairelis 11, Gkiouzelis 3/3, Hatcher 4, Schizas 7/3, Verginis 5, Fillios -.

Körmend: Thames 18/3, Takács -, Mócsán 15/9, Durázi 16/6, Taylor 10. Cserék: Ireland 11, Oroszi -, Mosely 4, Németh -, Ferencz -, Tóth 2.

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.