LMP: a kormány hosszútávú stratégiai célja a közalkalmazotti státusz szétverése

Papp László Tamás 2021-01-25 14:01:00
Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője és Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője közleményükben hangsúlyozták: a szakképzésben dolgozók után most a felsőoktatásban dolgozók jelentős része is elveszíti eddigi státuszát.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője és Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:

Az LMP számára már a tavalyi évben nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány hosszútávú stratégiai célja a közalkalmazotti státusz szétverése, a közszférában dolgozók létszámának csökkentése és az állami alkalmazottak bizonytalanságban tartása. A mostani egyetemi átalakítások is ezt szolgálják: hiszen az alapítványi fenntartásba kerülő egyetem dolgozói kikerülnek a közalkalmazotti státusz alól – állítja az LMP két politikusa.

A kulturális dolgozók, a szakképzésben dolgozók után most a felsőoktatásban dolgozók jelentős része is elveszti a közalkalmazotti státuszt. A recept pedig ugyanaz: egy egyszeri, nem egységes béremeléssel akarja a kormány elvenni azt a jogi védettséget örökre, amit a közalkalmazotti státusz jelent.Az eddigi státuszváltásoknál már láttuk mire megy ki ez az egész: a cél, hogy ezeken az egyetemeken csökkentsék a dolgozói létszámot. Lázár János 2014-ben elmondta, hogy háromszázezerrel több ember dolgozik az állami szférában, mint kéne. Ezért a célért dolgozik a kormány évek óta, a mostani átalakítások is ezt a célt szolgálják – hangsúlyozták.

Az adófizető magyar állampolgárok akkor fognak minőségi közszolgáltatásokat kapni, így minőségi felsőoktatást, ha az ott dolgozók megbecsülésben és biztonságban dolgoznak. A mostani privatizáció és státuszváltás ennek pont az ellenkezőjét fogja elérni – zárul Keresztes és Ungár közleménye.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

 

Szólj hozzá!

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.