Ziga Mravljak a Körmend EC-meccsei előtt: Valamennyien látjuk azt, hogy hiányzik egy játékos a palánk alól

Vágvölgyi Bálint 2021-01-24 17:26:26
A vasi csapat a biztonság kedvéért busszal utazik Hollandiába.

Az Egis Körmend már úton van Hollandiába, ahol részt vesz a FIBA Europe Cup első csoportkörének mérkőzésein. Ziga Mravljak a klub honlapjának adott interjút.

Az elején még visszanéznék a Szolnok elleni meccsre. Mit gondolsz, miért nem tudtunk megfelelően reagálni a Szolnok védekezésváltásaira? Ez volt az oka a sok kihagyott szabaddobásnak és hárompontosnak is?

Őszintén szólva nem nagyon akarok túl sokszor gondolni arra a mérkőzésre. Azért, mert nem teljesítettünk a megfelelő szinten. Ahogy sokszor elmondtam már, az elejétől el kell kapnunk a ritmust. Küzdöttünk az első félidőben, de kihagytunk tíz büntetőt és sok tiszta dobást, ami biztos, hogy sok problémát okozott nekünk a folytatásra. A harmadik negyedben még jó helyzetben voltunk, öt-hat pontos hátránynál még volt esélyünk a fordításra. De később nyilvánvalóvá vált, hogy egy olyan jó csapat ellen, mint amilyen a Szolnok, nem fér bele az, hogy ilyen rossz napot fogjunk ki és sorban hibázzuk el a tiszta helyzeteket. Pedig megteremtettük a lehetőségeket, de egyszerűen nem mentek be a dobások. Az ellenfél pedig rutinos csapat és megbüntette a mi hibáinkat. Mi pedig a teljes 40 percen át nem tudtuk elkapni a ritmust. Nem tudom hibáztatni ezért a játékosokat, hiszen semmi különös oka nem volt. Minden csapattal megtörténhet, hogy egy ilyen napot fog ki, még akkor is, ha esetleg nem a legjobb időpontban történt ez. Sokan talán nagyon optimisták voltak ezzel a meccsel kapcsolatban, de ez most nem így sikerült. Előre kell néznünk, és remélem, hogy a következő mérkőzéseken más teljesítményt mutat majd a csapat.

Nagy feladat előtt áll a csapat, hiszen négy nap alatt kell három mérkőzést játszania a nemzetközi kupában.

A körülmények is különlegesek lesznek, hiszen „buborékban” kell élni a csapatnak majdnem egy héten át.

Milyen hatással lehet ez a játékosokra?

Igen, nagyon nehéz napok állnak előttünk, először is azért, mert hosszú lesz az út a helyszínig. Busszal fogunk utazni, ami a jelenlegi európai járványhelyzetet tekintve talán a legjobb lehetőség. 15-16 órás út vár ránk, de összességében, ha repülnénk, akkor sem lenne sokkal rövidebb ez az idő. Aztán a hotelben hat-hét napot foguk együtt eltölteni. Ez mindannyiunknak, az edzői stábnak, a játékosoknak, az egész csapatnak új helyzetet jelent. Őszintén szólva nem tudhatjuk pontosan, mire is számíthatunk, de mindent meg fogunk tenni a győzelmekért. Az biztos, hogy három jó csapat lesz az ellenfelünk, négy nap alatt játszunk három mérkőzést, ami nem biztos, hogy a legjobb pillanatban történik, de ez most a helyzet, így kell helyt állnunk. Remélem, hogy a csapat megfelelően fog reagálni mindenre, és három jó mérkőzést fogunk játszani a buborékban.

Mit gondol, milyen állapotban van a csapatunk? Felkészültek erre három mérkőzésre?

Meglátjuk! De azt elmondhatom, hogy a csapat jó formában van. A Szolnok elleni mérkőzés előtt volt négy jó meccsünk, és bár Szolnokon rossz napot fogtunk ki, de ilyen a sport. Egyszer nyersz, máskor veszítesz. De mindennel együtt úgy látom, hogy a csapat jó formában van. Nagyon jó a kémia a játékosok között, remek a hangulat az öltözőben, számomra ezek a legfontosabbak. A fiúkban ott van a vágy arra, hogy meccseket nyerjenek és ezért keményen, örömmel dolgoznak. Amíg ez megvan bennük, addig én is ott állok mögöttük, támogatom őket és minden meccsen a győzelemért fogunk hajtani.

Mit gondol a csapatunk szerkezetéről? Van-e terv arra, hogy 4-es posztra játékost igazoljanak?

Igen. Valamennyien látjuk azt, hogy hiányzik egy játékos a palánk alól. Három hete folyamatosan figyelünk, keressük a megfelelő játékost. Tudom, hogy vannak, akik türelmetlenek ez ügyben, de mind az edzői stáb, mind a klub vezetése keményen dolgozik azon, hogy találjunk megfelelő játékost a csapatunk számára. Nem szeretnénk olyat hozni, aki nem tud segíteni bennünket, aki nem tudna hozzátenni a játékhoz. A kínálat most nagyon szegényes, a költségvetésünk pedig korlátozott. Meg kell találnunk az egyensúlyt a pénzügyi lehetőségeink és a játékos minősége között. Nem akarunk idehívni senkit csak azért, hogy vele többen legyünk. Azt szeretnénk, hogy adni tudjon nekünk, hogy hozzá tudjon tenni a csapat teljesítményéhez. Ha találunk ilyen játékost, amint lehet, le fogjuk szerződtetni.

Nem volt szerencséje a Körmendnek a FIBA EC sorsoláson, hiszen kiemeltként kaptak három erős ellenfelet. Mi a véleménye erről?

Most, itt Európában nehéz eldönteni, megmondani, hogy mi az, ami jó és mi az, ami rossz a csapatnak. Az én véleményem szerint minden csapat magas színvonalat képvisel, de igen, ahogy te is mondtad, talán egy kicsit könnyebbnek tűnő ellenfelekre számítottunk előzetesen. Aztán másképp történt, de én úgy látom, hogy ez is jó nekünk. A csapat számára remek lehetőség, hogy jó, vagy éppen kitűnő csapatokkal mérheti össze a tudását. Ebből leszűrhetjük, hol állunk. Mind a három ellenfél erős bajnokságból érkezik, meglátjuk, mit tudunk ilyen komoly európai ligák csapatai ellen.

Mi lehet a reális cél ebben a kupafordulóban?

Nehéz ezt megmondani, hiszen azt sem tudjuk igazán, mire számíthatunk. Ahogy mondtam, ez egy teljesen új helyzet, buborékban élve, hotelbe zárva, három mérkőzést lejátszva négy nap alatt. Jelen pillanatban túl kell élnünk az előzetes teszteket, hiszen, ha valaki itthon pozitív PCR tesztet produkál, akkor ő nem utazhat velünk. Szóval majd meglátjuk, egyáltalán ki lesz ott ebben a buborékban. Szóval minden a COVID teszttől függ. (Végül mindenki útnak indulhatott, nem szültett pozitív teszteredmény.) Minden esetre pozitív energiákkal, a győzelem szándékával utazunk oda és meccsről meccsre fogunk haladni. Van esélyünk mind a három találkozón a sikerre. 26-án kezdünk és ha minden jól sikerül az első meccsen, akkor a másik kettőn bármi lehetséges.

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.