Unokázós csalókat fogtak Győrben

Pintér Bence 2021-01-23 09:44:00
Kétmillió forintot csaltak ki egy idős férfitól.

Elfogtak két embert pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt – közölte a rendőrség szombaton a honlapján. A csaló páros csaknem kétmillió forint készpénzt vett át egy 72 éves férfitól, de a rendőrök a helyszínen elfogták őket, így a kicsalt összeg gyorsan visszakerülhetett jogos tulajdonosához.

A sértettől lánya balesetére hivatkozva kérték el a pénzt.

A kiszemelt áldozat gyermekének adta ki magát egy sírós női hang, és pénzt kért a férfitól arra hivatkozva, hogy autóbalesetet szenvedett, amelyben megsérült a torka, de elmondása szerint a helyszínelő rendőrök nagyon készségesek, így eltekintenek a büntetéstől, amennyiben hárommillió forintot helyez el náluk letétbe. Ezután az állítólagos rendőr vette át a beszélgetést és közölte, hogy ő nem hagyhatja el ugyan a helyszínt, de a fiát elküldi a pénzért.

Az idős embernek szinte felocsúdni sem volt ideje, mire összeszedte a kért összeg egy részét, már csengetett is az ajtaján egy férfi, aki átvette a pénzzel teli borítékokat, majd gyorsan beült egy autóba, amiben egy nő is tartózkodott. A győri rendőrök ekkor csaptak le a csaló párosra. Az egy ideje már megfigyelt 28 éves L. Istvánt és bűntársát, a 41 éves A. Jutkát kihallgatták, a férfit a nyomozók még öt hasonló bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg – áll a közleményben.

Szólj hozzá!

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.