Horváth Júlia lett a Szombathelyi Pingvinek első női játékosa, aki egész napos válogatott összetartáson vehetett részt

Nagy Donát 2021-01-22 18:40:40
A budapesti Tüskecsarnokban gyakorolhatott a fiatal tehetség.

Juli a csapat honlapján mesélt a válogatott programon szerzett élményeiről:

Megérkeztünk, azonnal túl kellett esnem egy covid tesztelésen, és ezek után mehettünk az öltözőbe. Egy bemelegeítő száraz edzéssel kezdtünk, felöltöztünk aztán, és megkezdődött az első jeges edzés. Passzolós feladatokat végeztük, majd a végén játszottunk egyet. Aztán levezetés következett, majd ebéd után sportpszcihológushoz mentünk. Az utolsó jeges edzés jött délután, ahol rövid feladatokat csináltunk időre, és ezt a következő alkalommal újra lemérik, hogy javultunk-e bennük. Az edzés végén ugyanúgy játék volt, mint délelőtt. Nagyon nagy élmény volt, alig várom a következő lehetőséget.

Juli most egy sérülés miatt lehetett ott a válogatott programon, azonban teljesítményével megmutatta, hogy megérdemel egy helyet az összetartáson. A sérülés elszenvedője Fullár Emma volt, eredetileg ő utazott volna a válogatott összetartásra.

Fotó: pingvinekhoki.hu / Szűcs Attila - TSH Photos / MJSZ

A honlap szerint Emma bár még csak tavasszal kezdett jégkorongozni, az U14-es bajnokságban rendre pályára lép és hasznos tagja tud lenni a csapatnak. A meghívó és a sérülése kapcsán ő is megszólalt:

Edzőm, Csergő István kapta meg a behívót az összetartásra, de apukámtól tudtam meg, hogy mehetek Budapestre. Nagyon de nagyon boldog voltam, eszméletlen nagy öröm volt ez számomra, és anyával lázasan készülődtünk az útra, beszereztük a még hiányzó dolgokat. A csapattal január 9-én Budapestre utaztam egy bajnoki meccsre, ahol egy szerencsétlen ütközést követően eltörtem a bal karomat, ezáltal elúszott az utazásom. Hihetetlenül fájt, de nem a sérülés, hanem az elvesztett lehetőség.

Emma körülbelül két hónap múlva térhet vissza a jégre, addig a gyógytornászok által összeállított feladatokat végzi a rehabilitáció során.

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.