Előkerült Sisi pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban

Nagy Donát 2021-01-22 11:14:32
További feltárásokat is terveznek a közeljövőben.

Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházát díszítette - írja az MTI.

Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

A Budavári Palotanegyed történelmi kertjeinek, parkjainak megújítása mellett megkezdődött a várfalak felújításának következő szakasza. A munkálatok állapotfelméréssel és régészeti feltárással indultak, akkor leltek a Déli nagy rondella környezetében az oroszlánszoborra.

Mint írták, a Nemzeti Hauszmann Program keretében folyamatosan újulnak meg a Budavári Palotanegyed balesetveszélyes, lepusztult, szerkezetileg meglazult várfalszakaszai. Kiemelt cél, hogy a várban élők és az oda látogatók rendezett környezetben töltődhessenek fel és a várfalak mentén is biztonságosan járhassák körbe a budai Várat.

Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

A most megtalált, nőstény oroszlánt mintázó dombormű az úgynevezett magyar ház homlokzatát díszítette. A pihenőházat Erzsébet királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón, a második világháború után lebontották, helyére a ma is látható középkori Zsigmond-tornyot építették vissza.

A szakemberek római kori érmére, I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénárra, tömör vasból készült ágyúgolyókra, csiszolt kővel díszített 17. századi gyűrűre, a 19. század végén népszerű játékzsetonok angyalt ábrázoló darabjára és egy 1918-as, Kassán készült vasúti plombára is leltek.

A mostani feltáráshoz hasonló léptékű régészeti kutatás a várfalak mentén korábban soha nem volt a budai Várban, mintegy száz helyszínen dolgoznak a régészek. A munkálatokat a Várkapitányság a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereivel közösen végzi

- idézte Fullár Zoltánt, a Várkapitányság régészeti irodavezetőjét a közlemény.

Fotó: Nemzeti Hauszmann Program

A budai Várban zajló fejlesztéseket előkészítő régészeti feltárások során az elmúlt években is számos érdekes és értékes középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak. Így Zsigmond, Mátyás, I. Ferdinánd és Ferenc József uralkodásához köthető jelentős tárgyi emlékek is előkerültek.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A mostani várfalrekonstrukciós munkálatokon túl a következő években folyamatosan lesznek feltárások, rengeteg új adattal gazdagodhat a budai Vár és számos, az elmúlt évszázadokból fennmaradt történelmi leletre is számítanak a szakemberek.

A fejlesztésekről, rekonstrukciós munkálatokról, régészeti eredményekről részletes információ a facebook.com/nemzetihauszmannprogram oldalon olvasható.

Szólj hozzá!

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.

Citromsárga riasztást adtak ki Vas vármegyére

Délután és este zivatarok jöhetnek.

A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

Porsche, airsoft, krémes, lecsó, oprea és death metal

Program program hátán a hétvégén Győr környékén.

Szólt a magyar himnusz a kajak-kenu vb-n Győrben

A nyitónapon erősen indított a magyar kontingens.

A mesterséges intelligencia fontosságáról egyeztetett a Soproni Egyetemmel Palkovics László

A fenntarthatóság és az erdőgazdálkodás állt a program középpontjában.

154 ezer forinttal károsították meg az áldozatukat a telefonos csalók, néhány napja Győrben

Banki alkalmazottnak adták ki magukat. Hiába fogott gyanút a sértett, már késő volt. 

Jubileumi tűzoltó találkozó lesz szeptember 20-án, Kőszegen 

Tizedik alkalommal gyűlnek össze a térségbeli lánglovagok.