Döntött a kormány: lassabb lesz a posta

Nagy Donát 2021-01-21 10:35:31
Egy sima levélen 5 napig is ülhetnek.

Zöld utat adott az állam annak, hogy a posta rosszabbul teljesítsen. Az új szolgáltatási szerződés lassabb kézbesítést és több hibát enged a cégnek - írja a Népszava.

A cikk szerint az előzőhöz képest minimálisan, de kisebb elvárásokkal kötötte meg a Magyar Posta a második hétéves, úgynevezett egyetemes szolgáltatási szerződését a magyar állammal.

A szerződés több területen nemhogy a szolgáltatások minőségének javítását írja elő, épp ellenkezőleg, enged a színvonalból.

  • az elsőbbségi leveleknek csak 85 százalékát kell kézbesíteni a feladást követő munkanapon (ez korábban 90 százalék volt)
  • a sima levelek 97 százalékát 5 napon belül kell kézbesíteni, szigorúbb előírás nincs (az előző években a sima, tehát nem elsőbbségi levelek 85 százalékát 3 napon belül kellett kézbesíteni)
  • 100 ezer ajánlott, tértivevényes és hivatalos levélből, illetve csomagból 7 eltűnése megengedett (eddig csak 6 volt), 5 darab pedig sérülten is oké (ez eddig is így volt)
  • a bejelentett lakcímmel rendelkező lakosok 80 százalékának kell légvonalban 5 kilométeren belül postát üzemeltetni (eddig 95 százalék volt)

A lap szemléje szerint az új szerződés a postahivatalok nyitvatartási idejét is rögzíti, ebben nincs változás az előző megállapodáshoz képest. A legkisebb településeken is legalább két óra egybefüggő vagy kettébontott szolgáltatást kell nyújtani, az elvárások a lakosságszámhoz igazodva növekednek és 50 ezer fő felett már legalább egy napi tíz órában és szombaton is négy órában nyitva tartó posta a követelmény. Ahol nincs állandó hivatal, ott mobilposta oldja meg a lakosság kiszolgálását, a KSH adatai szerint 1147 településen ez történik. 

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Ezek a lakosság számára fontos ellátások nyereséggel nem működtethetők, a méltánytalan többlettehernek nevezett kiadásokat azonban a magyar állam csak évi 15 millió eurónak megfelelő összeggel ellentételezi.

A kormányzat nem indokolta, hogy miért enged a postai szolgáltatások eddigi színvonalából, de a Népszava szerint elsősorban a kézbesítőhiány és a takarékosság éppúgy szerepet játszhat, mint a postai küldemények számának drasztikus csökkenése a futárcégek javára.

Az idén január elsején hatályba lépett - a postai szolgáltatásokat előíró és szabályzó - megállapodás 2030. december 31-ig lesz érvényben, ugyanakkor minden évben felülvizsgálják és ha kell, módosítanak rajta.

Szólj hozzá!

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.