Hende Csaba vett májkrémet, tojást, préshurkát, promotálta egy kicsit a herényi piacot, majd a Szombathelyt érintő kérdéseket szó nélkül hagyta

Farkas Bazsi 2021-01-15 16:13:00
Kérdezni akartuk, de megint elmenekült.

Ma újra nyitott a herényi piac Szombathelyen, emiatt pedig egy kis promotáló sajtótájékoztatót hívtak össze a szervezők. A piac méltatásánál ott volt Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a térség parlamenti képviselője. Táskával a kezében mondta el, hogy már a piacra érkezése után nagyon sok mindent vett ám, mert ő ezzel támogatja a helyi termelőket. Mert jobb is, mint a szupermarketek által kínált külföldi termék, meg kisebb is az ökológiai lábnyom akkor, ha nem utaztatunk végig egy élelmiszert a fél világon. 

Hosszú idő után ez az első olyan dolog, amiben Hende Csabával egyet tudok érteni.

A piac méltatása után - a sajtóanyag alább megtalálható - aztán megpróbáltunk kérdést feltenni a parlamenti képviselőnek, képviselőmnek.

Hendét jó ideig próbálták úgy körbeállni az emberei, köztük Gál Sándor, Bucsu független polgármestere, a városi Fidesz alelnöke, a Haladás Sportkomplexum ügyvezetője, hogy ne nagyon férjek hozzá. Már önmagában az komikus, hogy továbbra is ott tartunk, hogy egy választott politikus nem csak, hogy nem hajlandó válaszolni az esetleges kényes kérdésekre, de még fizikai(!) akadályokkal is próbálják az újságírók útját állni.

Aztán azért csak közel kerültem Hendéhez, az erről szóló hangfelvétel pedig beszéljen önmagáért:

Hende Csaba válasz nélkül hagyja az Ugytudjuk.hu Szombathelyt érintő kérdéseit

Hende Csaba (Fidesz-KDNP) január 15-én a herényi termelői piacon járt, hogy promotálja azt. A sajtótájékoztató után kérdezni szerettük volna a várost érintő ...

A felvételen egyébként az hallatszik, hogy Hende nyelvét egészen addig nem viszi el a cica, amíg meg kell köszönnie a Herényi Kulturális Egyesülettől kapott ajándékot. Majd odalépek hozzá és engem már válaszra sem méltat. Emberi továbbra is szorosan tapadnak közénk, Gál Sándorba véletlenül bele is rúgok, ezért elnézést is kérek. Aztán hiába kérdezem Hendét, egy szót sem szól.

Nem ez az első eset, hogy Hende szó nélkül hagyja az újságírói kérdésünket. Legutóbb Szájer József ügyével kapcsolatban kérdeztük meg, de akkor is szó nélkül futott el.

Streamable Video

Watch this video on Streamable.

Herényi Piac

A Herényi Kulturális és Sportegyesület és a Régiófókusz Kft. együttműködésében 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány pénzügyi és társadalmi hatásait enyhítendő kezdte meg egy
heti piac előkészítését, amelynek engedélyeztetési eljárása a nyár folyamán sikeresen lezajlott. A Herényi Heti Piac 2020. augusztus 28-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. 

A szervezők célja többes volt a piac nyitásával: egyik célkitűzés egy új, élményalapú kulturális és gasztronómiai vásár létrehozása volt, ahol a vásárlás csupán egy eleme a komplett, vevőt és árust érő impulzusoknak. Az elmúlt időszakban, a korlátozások előtti hetekben tematikus piaci napokkal, kulturális programokkal, egyéb, herényi és városi programokkal összekötött eseményekkel várták az érdeklődőket a szervezők, amellyel cél az is, hogy egy új, több szektort és szakmát összekötő központ alakuljon ki a Herényiek Házában, valamint beépüljön a város és a megye kulturális és gasztronómiai, kereskedelmi életébe is ez az új tér.

Másik, hosszútávon is fontos cél volt, hogy Szombathelyen létrejöjjön a piac megnyitásával egy olyan vásározó hely, amely nemcsak a helyi, hanem a régió, illetve az ország különböző árusai, vásározói számára biztosítja portékájának, azok elkészítési módjának bemutatását, árusítását. Ezzel nemcsak újfajta elemet valósít meg a kulturális alapú gazdaságfejlesztésben a két szervezet, hanem helyet és lehetőséget biztosít a hagyományokat, kulturális és népi szokásokat bemutató és oktató programoknak is.

 

A Herényi Heti Piac elsősorban a helyi, valamint a szombathelyi agglomerációban élő vásárlóerőre épít, ugyanakkor hosszútávú cél az, hogy a tematikus piacnapokkal, programkínálattal megyei, vagy akár regionális hatókörben is vonzóvá váljon egy-egy vásári alkalom, ezzel bővítve a kilátogató és vásárló közönséget.

A Herényi Heti Piac 2021. január 15-én immáron tizennyolcadik piaci napján várja a vásárlókat. A következő hetekben a szervezők kiemelten foglalkoznak majd a piacon résztvevő árusok és termékeik bemutatásával, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány idején különösen nagy segítség a vásárlóerő részéről, hogy az őstermelők, kistermelők és kézművesek portékáiból vásárolnak az ide látogatók. 

Bár a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések nem teszik lehetővé a programok, események szervezését, a Herényi Heti Piac szervezői online módon, valamint a piachoz kötött kulturális elemekkel színesítik a piacozás élményét a következő hetekben.

Január 22-én a magyar kultúra napja jegyében szerveződik a piac, ahol átadásra kerül a Herényi Könyvespolc a Herényiek Háza udvarán. Mint az ország több részén, most Herényben is megkívánjuk nyitni a szabadtéri könyvespolcot. A Németországból indult mozgalom az elmúlt 10 évben számos német, osztrák és svájci városban meghonosodott.

Magyarországon több városban is fellelhető már az utcai könyvcserélde, mint például Budapesten, Debrecenben és Szegeden. Szombathelyen a Wesselényi utcában, valamint a Deck Bistrónál van hasonló kezdeményezés. Most eljött az idő, hogy Herény is beálljon e kezdeményezés mögé. A heti piac alkalmával, minden pénteken várja az olvasni vágyókat a könyvespolc. A szabály mindössze annyi, hogyha elveszel egy könyvet, akkor tegyél is a helyére egyet.

A januári utolsó, valamint február eleji piaci napokon a farsang kerül főszerepbe, amelyhez játékos online feladatokkal, például jelmezversennyel csatlakozik a Herényi Heti Piac. Február közepén, a Valentin-naphoz közelítve a szerelmes pároknak nyílik lehetősége megmérettetni magukat az online térben, valamint a piaci vásárlás folyamán.

 

A Herényi Heti Piacon továbbra is érvényben maradnak a szigorú, augusztusban már bevezetett, novemberben tovább bővített higiéniai előírások és szabályok:

•    egyirányú közlekedés a piac területén (külön bejárat és külön kijárat biztosításával)
•    kötelező testhőmérséklet-mérés a beengedéskor, az országos és nemzetközi egészségügyi szervezetek ajánlásait követve
•    kötelező kézfertőtlenítés belépéskor
•    orrot, szájat eltakaró maszk viselésének szigorú ellenőrzése a piac teljes területén, beleértve az árusokat és a dolgozókat is
•    szigorított és rendszeresített fertőtlenítés a piacot kiszolgáló mellékhelyiségekben
•    pihenőhelyek használatának átmeneti tiltása (padok, asztalok megszüntetésével, helyben fogyasztás tiltásával)
•    az árusok közötti védőtávolság megnövelése
•    a heti piac területi elrendezésének módosítása azáltal, hogy az emberek 1,5-2 méteres védőtávolsága biztosítva legyen
•    újítás, hogy a herényi szabadtéri könyvespolc bevezetésével a könyvek folyamatos fertőtlenítésen esnek át, és védőzacskók kihelyezésével biztosítjuk a higiénikus szállítást

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.