Terrortámadással és a Parlament lerohanásával fenyegetőzött, letartóztatásban marad

Papp László Tamás 2021-01-15 18:08:00
A hajléktalan férfi többször állt már pszichiátriai kezelés alatt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónapra – 2021. április 15-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben közveszéllyel fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészségen – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A megalapozott gyanú szerinta 2020. december  12-én egy nyilvános telefonfülkéből a  112-es segélyhívó számára névtelen hívást indított, amelyben terrortámadással és a Parlament szilveszter napján történő lerohanásával fenyegette meg a hívást fogadó operátort.

A bíróság 2020. december 22-én jogerőre emelkedett végzésével – 2020. január 15-ig – rendelte el a terhelt letartóztatását. Az  ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának hosszabbítását. A bíróság most is megállapította, hogy a terhelt cselekménye – bizonyítottság esetén –akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A gyanúsított egzisztenciális helyzete kedvezőtlen: hajléktalan, bejelentett munkahellyel és legális jövedelemmel nem rendelkezik. A beszerzett egészségügyi adatok szerint több alkalommal állt már pszichiátriai kezelés alatt.  Büntetett előéletű,  legutoljára – mint  visszaesőt – bántalmazással elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt ítélte a bíróság 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra. Jelenleg két eljárás is van vele szemben folyamatban garázdaság vétsége miatt. Mindezekre tekintettel a bíróság álláspontja szerint a terhelt személyi és családi  körülményei, a bűncselekmény jellege, valamint a jelenleg folyamatban lévő büntetőeljárás előtt tanúsított magatartása folytán továbbra is kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazására kerülhetett sor – zárul a közlemény.

(Címlapképünk illusztráció)

Szólj hozzá!

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.