Jelen állás szerint Dragóner lesz a Szombathelyi Haladás egyetlen téli érkezője

Vágvölgyi Bálint 2021-01-14 15:14:41
Mátyus János ugyan szeretne még egy belső védőt is, de tisztában vagy azzal, meddig nyújtózkodhat a klubvezetés.

A Szombathelyi Haladás szombaton lejátssza első kettő felkészülési meccsét a téli időszakban, Siófokon és Felcsúton is játszanak egy-egy meccset. A zöld-fehérektől télen eddig Tóth Barna távozott, helyére a Zalaegerszegről érkezett Dragóner Filip és kölcsönből visszatért a középpályás Illés Bence.

– Csakúgy mint egy évvel ezelőtt – szerencsére – most télen sincs az a klasszikus, régi felkészülés, amikor hónapokon keresztül csak edzettek és edzettek a csapatok – mondta Mátyus János, a Hali vezetőedzője a klubhonlapnak. – Ez a rövidebb felkészülési időszak – nem csak a labdarúgóknak – hanem alapesetben a szurkolóknak is jó hír lenne, hiszen hamarabb láthatnának újra bajnoki meccseket. Ám a pandémia miatt sajnos nem tudni mikor térhetnek vissza a nézők a lelátókra. Ebben a pár hétben egyetlen egy dolgom van, az, hogy fenntartsam a decemberi állapotot. E röpke felkészülés alatt tehát senki se várjon nagy csodákat, játékban és taktikában sem lesz nagy változás, persze néhány dolgot azért igyekszünk finomítani. Nagyon sok tehetséges fiatal készül velünk, az a feladatunk, hogy átsegítsük őket az utánpótlás-futballból a felnőtt labdarúgásba. A régi játékosok már tudják, hogy honnan jöttek és hová is tartanak. Azt egyelőre nem tudom megmondani, a fiatalok közül ki marad velünk a bajnokságra is, ez hamarosan eldől. Mindenesetre a keret tagjai lelkesen, fegyelmezetten végzik a feladatokat, szerencsére a komolyabb sérülések, betegségek is elkerülték együttesünket. Tóth Dávid, Csilus Tamás, Tóth Dávid és Mocsi Attila sérülés, illetve betegség miatt hagyott ki edzéseket, míg az ősz végén szintén sérüléssel bajlódó Bosnjak Predrag a pravoszláv karácsony miatt hétfőn érkezett vissza. 

Mátyus ezután külön kitért az új igazolás, Dragóner Filip teljesítményére is.

– Az, hogy hogy mozog, mit csinál az edzéseken, másodlagos, úgy gondolom, a szurkolókat az érdekli, mit nyújt a bajnokikon, berúgja-e a helyzeteit és hány gólt szerez – mondta a vezetőedző. – Ami a keretet illeti, szóról szóra meg tudom ismételni azt, amit nyáron nyilatkoztam. Most is az volt az elsődleges kérésem a tulajdonosok, vezetők felé, hogy tartsuk egyben a keretet és anyagi lehetőségeink szerint erősítsük meg. Jelen állás szerint Dragóner lesz az egyetlen téli érkezőnk, de én továbbra is szeretnék egy védőt igazolni. Ugyanakkor ahogy említettem is, tisztában vagyok, meddig nyújtózkodhat a klubvezetés.

A hivatalos honlap külön kiemeli, hogy új masszőre lett a csapatnak Csejtey Gábor személyében, aki így Orbán Gergővel együtt látja el a vasiak masszőri feladatait.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.