Hagyta meghalni feleségét a 82 éves férfi, aki Győrben áll bíróság elé tettéért

Papp László Tamás 2021-01-11 08:23:00
Nem hívott mentőt a nőhöz, akit ő lökött meg úgy, hogy a földre zuhanva több csontját is eltörte.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vádirata szerint a házaspár élete idővel gyakori veszekedésekkel lett terhelt. A férfi gyakran dobott különböző tárgyakat, kést, lábast, tányért a felesége felé, de sérülést ezekkel soha nem okozott – írja a vádhatóság a közleményében.

2019 tavaszán, a vádbeli napon a férfi azért haragudott meg a feleségére, mert mire hazaért a horgászatból, a felesége nem húzta fel a redőnyt az otthonuk alsó szintjén lévő ablakokon. Ekkor egy poharat dobott a konyhában álló sértett felé, aki a pohár elől elhajolt. Ezt követően a férfi a konyhából - lábassal a kezében – az udvarra indult halat pucolni. Haladása során – sérülésokozási szándék nélkül – könyökével meglökte a konyhaajtóban az útjában lévő sértettet.

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

Az idős asszony a lökéstől a konyhaajtóval szemben lévő padlásajtónak dőlt, majd onnan a földre csúszott. Esése során a sértett combnyaktörést és kulcscsonttörést szenvedett el. A férfi a feleségét szitkozódások közepette magára hagyta, akihez aznap délután a lánya hívott mentőt. A kórházban másnap megműtötték, de ébreszthetetlen állapotba került és hat nappal később elhunyt.

A combnyaktörés és a kulcscsonttörés, valamint a halál között közvetett ok-okozati összefüggés állapítható meg. Az ügyészség a férfit gondatlan emberölés vétségével és minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja. Vele szemben – a halmazati szabályok alapján – hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható. A nyomozás során a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni – zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Járműveket szanál a Győr-Szol 

Ha seprőgépet, öreg furgont, vagy konténerszállító-teherautót venne, most licitálhat!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka.