Rekordszámú, 93 filmet neveztek az idei Oscar-díj legjobb nemzetközi film kategóriájába

Fehér Buda 2021-01-10 18:52:00
Köztük van a magyar Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre is.

Rekordszámú, 93 filmet neveztek az amerikai filmakadémia legjobb nemzetközi film díjára. A filmakadémia szavazóinak a következő négy hét áll a rendelkezésére, hogy legalább 12 filmet megnézzenek a nevezett alkotások közül, mielőtt február 1-jén elkezdődik a szavazás első köre - írta a hétvégén a The Wrap mozis hírportál.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) pénteken ismertette tagságával a legjobb nemzetközi film kategóriájába nevezett filmek listáját. Mint kiderült, 93 nevezés érkezett a filmakadémiához, ami meghaladta a 2017-es rekordot, amikor 92 filmet küldtek az Oscarért az egyes országok. A 93 nevezett film közül 34 alkotást rendezett nő, ami héttel több a tavalyinál.

A nevezett produkciók között szerepel a Még egy kört mindenkinek című dán film, Thomas Winterberg rendezésében, Alexander Nanau Colectiv című román dokumentumfilmje, Agnieszka Holland Sarlatán című cseh filmje, az orosz Dorogije továriscsi, Andrej Koncsalovszkij filmje, és

a Magyarország által a versenybe küldött Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotás, amelyet Horvát Lili rendezett.  

A filmben Márta (Stork Natasa), a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen egy férfival (Bodó Viktor). Ám Márta hiába vár a Szabadság híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja, sohasem látta őt.

A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A film operatőre Maly Róbert volt. A film sikerrel mutatkozott be nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválon, és rangos díjakkal ismerték el Varsótól Chicagóig.

Az Oscar-jelöléseket március 15-én hozzák nyilvánosságra. A 93. Oscar-díjátadó gálát pedig április 25-ére tervezik a Los Angeles-i szervezők.

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.