Győri panelt cserélt budavári lakásra Palkovics miniszter

ugytudjuk.hu 2020-02-21 12:54:00
Negyvenezer forintot fizet most az albérletért havonta az ország egyik legdrágább környékén.

A hvg.hu írt cikket arról, hogy egészen pontosan hogy jutott budavári bérleményhez havi 40 ezer forintért Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere. Ő csak az egyik olyan fideszes politikus, illetve Fideszhez köthető személy, aki az elmúlt években a Várban jutott valamilyen formában ingatlanhoz olcsón.

Mint a cikkből kiderül, Palkovics 2013 óta 40 ezer forintért bérli az önkormányzati ingatlant, amit úgy szerzett meg, hogy nem egy hasonló értékű ingatlan bérleti jogát ajánlotta cserébe,

hanem egy győri távfútéses panelház bérleti jogával cserélte el.

„A közel ugyanakkora, 67 négyzetméteres, Cuha utcai lakás Győr nem éppen frekventált, Marcalváros 1-nek nevezett részén található, tulajdoni lapja alapján akkor is, azóta is magántulajdonban van” – írja a hvg.hu.

A lap megtalálta azt az iratot is, amiben a Palkovics és a vele csereszerződést kötő, 60 év körüli házaspár is úgy nyilatkozott: a Táncsics utcai önkormányzati bérlakásuknak a határozatlan időre szóló, vagyis a határidő nélkül érvényes bérleti jogát „arányosnak” tartják a győri panellakás bérleti lehetőségével. Az évtizedek óta a Várban élő család ezt az önkormányzat felé azzal indokolta, hogy velük élő lányuk második gyermekével várandós, így szűkössé vált számukra a 63 négyzetméteres bérlemény, de azt nem részletezték, miért pont Győrbe, az alig nagyobb, viszont 2 plusz 2 félszobás lakásba költöznének.

Kellett ehhez egy környezettanulmány is, amit a cikk szerint a Borkai-vezette győri önkormányzat lelkesen el is készített, és mindent rendben talált, megállapította, hogy Palkovics életvitelszerűen ott lakik. A hvg.hu szerint azonban nem stimmel minden a sztoriban, hiszen Palkovics csak a csereüzlet előtt bérelte ki az ingatlant egy doktoranduszától – havi tízezer forintért –, hogy aztán el is cserélje a bérleti jogot.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.