Kicsit slamposak a szombathelyi városkapuk, amiket először látnak a városba érkezők

ugytudjuk.hu 2020-02-17 08:08:00
Nincs zöldélmény, kaotikus az Éhen Gyula tér.

Nagyon is számít, hogy a városunkba érkező idegen mit lát meg elsőként. Ha a benyomása kedvezőtlen, az rányomhatja bélyegét az egész itt tartózkodására. Szombathelyen van mit javítani az úgynevezett városkapuk minőségén.

Erre a megállapításra jutott egy tanulmányban négy egyetemi hallgató, így Árvai Anett geográfus, Hetesi Dalma építőművész, Kovács Eszter tájépítészmérnök és Márki Henriett tájépítészmérnök. A fiatalok még korábban a vasi TIT által szervezett tervező táborban vettek részt és tapasztalataikat közkinccsé tették. A téma minden szombathelyi számára izgalmas lehet, hiszen arról szólt: milyen benyomások érik az ide látogatókat a város kapujában, illetve melyek azok a hiányosságok, amelyeket érdemes kiküszöbölni?

A tanulmányt készítő fiatalok

A városkapuk a használt közlekedési mód függvényében lehetnek bevezető országutak, vasútvonalak, kerékpárutak, illetve a vasút- és buszállomások. E helyek látványa tehát meghatározza, milyen véleménye lesz az ide érkezőnek a városról. Így az elénk táruló környezet jelentősen hozzájárul a város arculatához. A három kiválasztott terület két forgalmas főút, a Zanati és a 11-es Huszár út, illetve a vasútállomás előtti Éhen Gyula tér volt. A csapat részletesen kifejtette a véleményét az egyes helyszínekről.

Zanati út: ezen keresztül érik el a várost mindazok, akik az M86-os autópályán vagy a 86-os főúton Hegyeshalom, Rajka, Győr, Budapest felől, illetve a 86-os főútvonalba csatlakozó utakon keresztül Sárvár, Celldömölk, Ajka és Veszprém felől érkeznek. „Az út egy ipari és kereskedelmi zónán halad át, melyre így nem jellemző egységes arculat. A terület funkciójából adódóan változatos telekméretek, beépítési formák, épületállomány és megjelenés figyelhető meg, emiatt a terület meglehetősen hektikus. Többek között konfliktusként tártuk fel, hogy az útszakasz mentén a telepített fasor hiányos, elszárad, beteg. Ebből adódóan hiányzik az úttal párhuzamosan futó zöld élmény. Egyes részeken hiányzik a járda, a gyalogosok a gyepfelületet kitiporva, vagy az áruház parkolóján, üzemanyagtöltő területén át közlekednek".

11-es Huszár út: a 87-es főútvonalon keresztül Kőszeg, Bécs, illetve a 89-es főúton Felsőőr, Graz felől érkezhetünk ezen át a vasi megyeszékhelyre. „Ez is egy kisebb kereskedelmi és ipari területtel kezdődik, azonban az útvonal belsőbb részein már a lakófunkció dominál. A szakasz külterületi részén jelentős esztétikai problémát okoz, hogy a telephelyek bejáratai a párhuzamos utcára nyílnak, így a kevésbé dekoratív oldalukat láttatják a városba megérkezők. Befelé haladva a lakóházak nagyrészt egységes, kellemes képét nagyban zavarja a légvezetékek kesze-kuszasága. Továbbá az út és a járda közötti zöldsáv kaotikus futása, valamint a kerékpárút hiánya is nagy problémát okoz a teljes útszakaszon".

Éhen Gyula tér: az előzőhöz hasonlóan itt is kaotikus látványt emlegetnek a kutatók. „A vasúton érkezőket magas padkák fogadják. A járdák megszakítottsága és a zebrák hiánya mind a gyalogos közlekedést nehezítik. A kihelyezett információs táblák elavultak, tartalmuk hiányos. A tér közepén csúnya látvány a zömmel használaton kívüli, tönkrement fémburkolatú pavilon. Emellett a parkolási problémák is jelentősek, a zöldfelület jelenlegi megjelenése a látvány hektikusságát fokozza.

A vizsgálatok eredményeit összegezve általános célként fogalmaztuk meg mindhárom mintaterület esetében a minőségjavítást és az egységes arculat kialakítását, a biztonságos közlekedési infrastruktúra átláthatóságát és értelmezhetőségét, a növényállomány megfelelő megválasztását, valamint az emberek tájékoztatásához szükséges berendezési infrastruktúra biztosítását. A vasútállomás esetében egy reprezentatívabb, fogadó jellegű téralakítás és korszerűsített közlekedési infrastruktúra kialakítása a cél, míg a két út terveivel a közlekedési viszonyok rendezését, valamint egy kellemesebb arculat kialakítását igyekszünk elősegíteni."

Az szakemberek szerint egy város jó működéséhez elengedhetetlen a közlekedés optimalizálása, a könnyű használhatóság. A városszövetet érintő beruházások során a növénytelepítés, valamint a zöldfelület fenntartása mindig nagy kihívást jelent. „A rendelkezésre álló tér megfelelő kihasználásával, az épületek harmóniájával és a zöldfelületek magas minőségével párosítva kívánatos meghatározni az arculatot".

Szólj hozzá!

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.