Átadták a Sárvár Aréna sport- és kulturális központot

ugytudjuk.hu 2020-02-10 20:59:00
Két hónapos használat után.

Átadták hétfőn a 3,4 milliárd forintos beruházással készült, mintegy ötezer négyzetméter alapterületű sárvári sport- és kulturális központot, amelynek felépítését 2 milliárd forinttal támogatta a kormány döntése alapján a magyar állam, írja az MTI.

A Sárvár Aréna névre keresztelt létesítményt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere avatta fel, aki ünnepi beszédében úgy fogalmazott: az új sport- és kulturális központ része mindannak, amit a kormány meghirdetett, amelynek jegyében épülnek az iskolák, épülnek a tornatermek, és amelynek célkitűzése, hogy legalább minden járásban legyen egy uszoda.

Kásler Miklós hangsúlyozta: több ezer éve közismert, hogy "a szellem virágzásának feltétele az egészséges, szép test", a sport szavai szerint amellett, hogy erősíti és egészségessé teszi a szervezetet, nemes versenyre késztet, amelynek során a gyarló emberi tulajdonságok nem érvényesülnek, a tiszta teljesítmény áll a középpontban.

A miniszter szólt arról is, hogy a kormány az oktatás és az egészségügy területén is megteszi a szükséges lépéseket, teljesen új alapokra helyezi például az idegen nyelvek oktatását, minden gyerek lakóhelyétől és anyagi helyzetétől függetlenül eljuthat színházba, bábszínházba, múzeumba, levéltárba, megismerheti a Magyarországon őshonos állatfajtákat.

Megemlítette, hogy megjelent a nemzeti alaptanterv (Nat), amely szavai szerint a pedagógusok mellett elsősorban a gyerekek érdekeit szolgálja, az alapvető nemzeti és európai keresztény értékekre és etikára támaszkodik, minden tantárgyból a lényeges ismereteket és a legkorszerűbb oktatási módszereket tartalmazza.

Ágh Péter (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője az avatóünnepségen úgy fogalmazott: "az országépítő kormány és a városépítő városvezetés együttműködésének eredménye", hogy egyre több olyan fejlesztés valósult meg a Rába-parti városban, amely az emberek hosszú távú terveiben szerepelt.

Kondora István (Fidesz-KDNP), Sárvár polgármestere azt mondta, az új sport- és kulturális központ illeszkedik abba az elképzelésbe, hogy Sárvár több területen is "ötcsillagos élményt adó" város legyen az ott élőknek és az oda érkezőknek.

Hozzátette: a két éven át tartó építkezés után a sárváriak két hónapja már birtokba vették az új létesítményt, amelyet a próbaidőszak alatt több mint 25 ezren látogattak meg.

Az ezer ember befogadására alkalmas Sárvár Aréna az NB II-ben játszó sárvári kézilabdacsapat új otthona lesz, a 600 fős lelátóval rendelkező csarnok kosárlabda, röplabda, futball, futsal, asztalitenisz, karate és kick-box versenyek megrendezésére is alkalmas.

A multifunkcionális sportcsarnokban edzőterem, konferenciaterem, fitnesz terem, fallabda- és tekepálya is helyet kapott, valamint része egy 3D-s filmek vetítésére szolgáló 153 férőhelyes mozi is. Az épület körül 173 új parkolóhelyet alakítottak ki.

Habár az Aréna átadójáról az Ugytudjuk.hu is szívesen beszámolt volna, többszöri megkeresésünk ellenére sem kaptunk meghívót az eseményre a sárvári önkormányzattól.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.