Fényt sürgetett Ferenc pápa a "sötétség uralta világban" karácsonyi beszédében

ugytudjuk.hu 2019-12-25 14:39:00
Békét és "megvilágosodást" sürgetett Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról karácsony napján elmondott beszédében, amelyben sorra vette a világ konfliktusok és szenvedés dúlta térségeit, majd Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és az egész világra.

A katolikus egyházfő Jézus születését a sötét és hideg éjszakát bevilágító szeretet lángjához hasonlította. Olyan fénynek nevezte , amely ma is magához szólítja a "fizikai és lelki börtönökbe" "rabszolgaként" bezárt embereket, és kivezeti őket onnan.

Olasz nyelvű karácsonyi üzenetében Ferenc pápa kijelentette: a mai világban is sötétség uralja a szíveket a személyes kapcsolatokban éppúgy, mint a szélesebb társadalomban, és ez vezet a gazdasági, geopolitikai és ökológiai konfliktusokhoz.

A pápa "fényt" sürgetett a háborúk miatt szenvedő gyermekek számára a Közel-Keleten, mindenekelőtt Szíriában, ahol szerinte továbbra sem látni az évek óta pusztító harcok végét. Az érintett kormányoktól és a nemzetközi közösségtől arra is megoldást sürgetett, hogy a konfliktus befejezésével a térség népei biztonságban és békében éljenek együtt.

Támaszt kért a libanoni nép számára is a gazdasági válság megoldására.

Békét sürgetett az egyházfő a Szentföldön, vigaszt Irakban és a humanitárius válság sújtotta Jemenben. Külön említette a társadalmi-politikai megmozdulásokkal teli latin-amerikai kontinenst, kiemelve Venezuelát, ahol a válság megoldása és a társadalmi megbékélés mellett segítséget szorgalmazott a szegénységben élő lakosságnak.

Ferenc pápa konkrét megoldást sürgetett Ukrajnában a tartós béke megteremtésének érdekében.

Békét szorgalmazott a Kongói Demokratikus Köztársaságban, valamint az erőszak, természeti csapások, egészségügyi vészhelyzet sújtotta afrikai országokban.

Beszélt az egyházfő a hitük miatt üldözöttekről, az elrabolt keresztény misszionáriusokról és hívőkről, mindazokról, akik szélsőséges támadások áldozatai Burkina Fasóban, Maliban, Nigerben és Nigériában.

Védelmet és támaszt kért mindazoknak, akik igazságtalanságot szenvednek el, kivándorlásra kényszerülnek egy biztonságosabb élet reményében: sivatagokon és tengereken kelnek át, amelyek "temetőkké változnak", visszaéléseket szenvednek el, rabszolgasorba kényszerülnek, kínozzák őket "embertelen táborokban", vagy a "közöny falával" szembesülnek.

Ferenc pápa fényt sürgetett az egoizmus uralta emberiség életében, a "megkeményedett szívek" számára. Kijelentette: ajándékozzunk mosolyt az elhagyott, erőszakot szenvedő gyermekeknek, adjunk ruhát a szegényeknek, kenyeret az éhezőknek, gyógyulást a betegeknek, magányosoknak, időseknek.

Beszéde után a pápa latinul Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és az egész világra. Szavait több tízezren hallgatták a Szent Péter téren, további milliók pedig a rádiós, televíziós, internetes közvetítésen keresztül. (MTI)

Szólj hozzá!

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.

A Fidesz-frakció tagja lesz a TISZA számára láthatatlan képviselő

Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.

Pintér Bence visszaszerezte az adatbetekintés jogát Győrben – „Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket”

Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.

Országos sikertörténet Győrben - a szakképzés legtehetségesebb diákjai mutatták meg tudásukat, tehetségüket

A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.

A megállapodás szerint városi delegáltnak is kell lennie az SZKKA felügyelőbizottságában, de úgy delegált a cég új tagot, hogy a szombathelyi önkormányzat erről még csak nem is tárgyalt

Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én. 

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott.