Másfél percet kellett várni az első kosárra, Curry jegyezte a duplát. Mindkét csapat sokat hibázott, négy percig csak egy-egy játékos talált be: Curry – Chassang 5-4. Egy 7-0-ás szériával állva hagyta ellenfelét, és ellépett a Falco. A hazaiak rendkívül agresszíven védekeztek, és átvették az irányítást. Laurent Legname kivárt, egészen 20-10-ig az időkéréssel. Az első negyedet 21-12-re nyerte a magyar bajnok, írja a BBall1.hu.+

A második etapban is nehezen születtek meg az első pontok, Solomon húzott be egy alley oopot, majd Lake kontrázott a másik palánk alatt. 25-16-nál a franciák edzője kapott technikait reklamálásért, 27-20-nál pedig kollégája, Gasper Okorn kért időt. Hiába, nem tört meg Ulmerék lendülete, 32-28-nál már látótávolságon belül volt a Dijon. Sőt, Sulaimon hármasánál, a tizenkilencedik percben ki is egyenlített. 33-33-nál ismét időt kért a Falco. 36-36-os döntetlennel zárult az első felvonás, a második tíz percben már eggyel magasabb sebességi fokozatba tudott kapcsolni a vendég együttes.

Sulaimon zsákolásával először vezetett a Dijon, Reddic nyakatekert mozdulattal egyenlített. Beragadt a Falco, a huszonnegyedik percben, 40-47-nél időt kért Okorn. Jókor jött Hooker hármasa, ettől aztán újra el is kapta a fonalat csapata. 53-56-nál Solomonra videózás után ráfújták a második sportszerűtlen hibát, így a franciát kiállították a játékvezetők. Váradi egy 2+1-es akcióval visszavette az előnyt, majd ő volt az, aki sportszerűtlenül faultolta Holstont. A teljes BL-mezőny legkisebb játékosa (167 cm) csak a második büntetőjét dobta be, majd Perl is kapott egy sportszerűtlent. Chassang is elrontotta az elsőt, a dudaszó előtt viszont még belefért Julien ziccere, így 59-62-ről indult a záró felvonás.

Három percig mindössze egyetlen Reddic büntetőt láthattunk, Legname hívta magához csapatát. Benke a harmincnegyedik percben kipontozódott. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, pattanásig feszültek az idegek. Nehéz dolga volt a Falcónak, minden egyes kosárért meg kellett szenvednie. Négy és fél perc volt hátra, amikor 65-70-nél vasi időkérés következett. Filipovitynak nem ment távolról (1/6), 1:22 volt vissza, amikor 69-71-nél a dijoni edző hívta magához övéit. Holston a dudaszó pillanatában, a kígyótérről vágott be egy demoralizáló triplát, de videózás után elvették a kosarat a játékvezetők. Reddic egyenlített (71-71), Leloup homályt dobott kintről, 12.7 másodperce maradt a Falcónak, amely az időkérés után a győzelemért támadott. Perlnek nem sikerült kosarat szereznie, 2.2 másodperc volt hátra, újabb időkérés után a Dijon jött oldalról. Ulmer próbálkozását kiköpte a gyűrű, jöhetett a hosszabbítás.

Hol egyik, hol másik gárda járt előbbre, a sok fault tördelte a játékot. 78-78–ról indult az utolsó perc, Curry kidobta oldalra a labdát. Hooker faultja után, 28.8 másodperccel a vége előtt Ulmer hármat dobhatott. Hibátlanul (78-81). Időt kért a Falco. 8.9 másodpercig pörgött le az óra, Perlt faultolták, ő kétszer próbálkozhatott. Az elsőt bedobta, a második kimaradt, de visszaszedte a saját lepattanóját, kiosztásából pedig Filipovity hidegvérrel dobott be egy hármast. 82-81, 2.6 másodperc volt hátra, amikor a vendégek kértek időt. Leloup rontott, így a Falco megszerezte negyedik győzelmét is a BL-ben.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – JDA Dijon 82–81, h.u. (21–12, 15–24, 23–26, 12–9, 11–10)
Bajnokok Ligája, D-csoport, 8. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 2810 néző
V.: Cici (albán), Maricsics (szerb), Suslov (észt)
Falco: Hooker 9/6, Curry 12/6, Benke 2, Washington 11/6, Reddic 14. Csere: Filipovity 9/6, Váradi 6/3, Perl 16/3, Lake 3.
Dijon: Holston 6/3, Sulaimon 15/9, Ulmer 24/6, Chassang 16, Loum 2. Csere: Julien 7, Solomon 6, Leloup 5.
Szólj hozzá!
Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.
A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.
Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.
Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.
Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.
A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.
Borsi Róbert fideszes képviselő közgyűlésen történt felszólalása verte ki a biztosítékot.
Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én.
A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.
Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.
7 ember esetében merült fel visszaélés.
A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.
A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott.
A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.
Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég.
Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más.
Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen.
A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül.
Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott.
153 szavazattal nyert is a városban a fideszes jelölt a tiszással szemben.
