Alulmaradt a Körmend a ZTE-vel szemben

ugytudjuk.hu 2019-12-07 20:52:00
A Körmend nem tudta megállítani az Agafonov-Szabó-Williams triót.

Az ősi rivális Körmend elleni bajnokira került sor szombaton este Zalaegerszegen, írja a BBall1.hu. Az elmúlt években rendre a piros-feketék távoztak győztesen Zalából, utoljára 2017. június 10-én sikerült győzniük Bencze Tamás tanítványainak, bár az épp a legfontosabb meccsen a bajnoki bronzért vívott találkozó visszavágóján történt, így szerezte meg a 3. helyezettnek járó érmet a Zalakerámia ZTE KK. Alapszakasz meccsen négy esztendeje, 2015. november 13-án 13 ponttal (88-75) győzték le a kék-fehérek az akkor Teo Cizmic irányította vasi riválist, a jelenleg is bajnokságunkban pattogtató James Kinney remek irányítójátékával és – többek között – Mohácsi Máté hat triplájával.

A kéthetes szünetben a ZTE megtalálta régóta várt irányítóját, Justin Bibbinst, aki a szerb első osztályból, Belgrádból tette át székhelyét Zalába. Izgalmas találkozóra volt tehát kilátás, hiszen a Körmend remek formában, a tabella harmadik pozíciójából, hét bajnoki győzelemmel a háta mögött érkezett; ám Szabó Zsolték nagyon fogadkoztak, hogy immár teljes kerettel, hazai pályán, közönségüktől támogatva borítanák a papírformát. Bencze Tamásék Bibbinsre szabva átdolgozták kicsit a csapat játékát, gyorsítani igyekezve azt, s a közel telt házas publikum azt is kíváncsian várta, mit sikerül ebből megvalósítani.

A feldobás után nem sokkal a ZTE FC – Kaposvár labdarúgómérkőzésről érkező szurkolói kontingens is befutott.

Kiegyenlített küzdelmet hoztak az első percek, majd a ZTE kapta el jobban a fonalat. Bibbins, az új irányító jól mozgatta csapatát, Agafonov kezdte meg a pontgyártást, Oroszi triplájára pedig Williams felelt hasonlóan. A ZTE Szabó, és Williams révén 11-5-re lépett meg, majd Johnson ziccere után időt kért Zollner mester. Agafonov 2+1-ével már tizenkettővel vezetett a hazai csapat – négy percig volt gólképtelen a Körmend – azonban a vezetés a kék-fehéreket zavarta meg. Edwards triplája indította a vasi felzárkózást, majd Vardano adott alley-oopra fel egy labdát Taylornak, a mérkőzés addigi legszebb jelenetét produkálva. Vardano egy triplát is hintett, majd Turner duplájával még inkább zárkózott a vasi gárda. Edwards egalizált, ám a negyed végén pedig Djurics zsákolása révén a ZTE vezetett 23-21-re.

Justin Edwards kettese indította a második negyedet is, majd Szabó hibázott kétszer – egyik alkalommal 3 az 1 ellen vihette a ZTE, ám a lehetőség kimaradt. A Körmend jól dobott kintről – 3/4-nél járt triplából, míg a ZTE 1/9-nél. Közelről viszont remekül céloztak az egerszegiek, ezzel tartották néhány pontos előnyüket. Bibbins egy 2+1-el mutatkozott be a hazai publikumnak, amikor Doktor szerzett labdájával végigrobogott a pályán. Edwards mellett Taylor is belejött a pontgyártásba, 2+1-ével tartotta a lépést a vasi gárda. Johnson betörésére Turner válasza következett egyből, 30-30 volt az állás. Bibbins futtából engedett el egy középtávolit, majd Djuricnak adott szép asszisztot. Williams elementáris zsákolását követően héttel járt előrébb a ZTE, ám szót kért Ferencz Csaba is egy 2+1-es akcióval. Ferencz triplájával először vezetett a vendégcsapat, majd egy dudaszavas Agafonov középtávoli következett. A végén Turner még kihagyott egy triplát, ám így is egypontos vendégelőnnyel vonulhattak pihenőre a felek, 40-41 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben.

Szünet után a ZTE percei következtek, a vasiak az öltözőben maradtak. Johnson végre betalált távolról, majd Williams 2+1-es akciója és középtávolija révén hét ponttal ismét a Zalaegerszeg járt előrébb. Bibbins szép passzát Agafonov pofozta be, 4 perc alatt 12-2-es rohanásban volt a ZTE. Williams célzott pontosan távolról, hármasa már kétszámjegyű előnyt jelentett. Nagyon megtorpant a Körmend, sokat kapkodtak és sok labdát adtak el. A ZTE támadójátéka szépen összeállt, így 12 pontos hazai előnnyel zárult a harmadik negyed.

Szabó pontjaival már tizenhattal ment a ZTE, Kastrati és Turner hármasai révén zárkóztak a vendégek, ám a ZTE tartotta előnyét, egészen az utolsó három percig. Ekkor azonban szigorított védekezésén a Körmend és Edwards hármasa, valamint Taylor látványos ziccere után már csak öt volt közte. Izgalmas utolsó két percre volt kilátás, amikor Edwards újra betalált kintről. A vendégek idegei nem voltak kötélből, két büntetőt is kihagytak, ám a következő támadás után már csak két pont maradt a tetemes hazai előnyből. Ekkor azonban a nyáron éppen Egerszegről Körmendre igazoló Durázi Krisztofer ellen sportszerűtlen faultot ítéltek. Előbb Agafonov, majd Szabó is értékesített két büntetőt a támadáson belül, ez pedig a ZTE győzelmét jelentette.

A zalai publikum még sokáig ünnepelte a csapatát, mely megérdemelten győzte le az örök riválist, nem utolsósorban Andrij Agafonov 100%-os teljesítményével (23 pont), Szabó Zsolt harcos játékával. A ZTE csapatként is jobban teljesített ezen az estén, kiváló dobóformája (közel 70%-os kétpontosok, s mindössze egy elhibázott büntető) mellett. Hiába gürizett hatalmasat mezőnyben is a 20 pontig jutó Justin Edwards (13 lepattanó, 3 gólpassz, 3 szerzett labda), s célzott remekül Taylor, a ZTE megérdemelten győzte le a Körmendet.

 

Zalakerámia ZTE KK - Egis Körmend 82-76 (23-21, 17-20, 25-12, 17-23)

Bajnokság, 12. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok

ZTE: Bibbins 5, Williams 15/6, Johnson 9/3, Szabó 18/3, Agafonov 23. Csere: Djurics 8, Gulyás -, Doktor -, Simon 2, Bagó 2.

Körmend: Turner 12/3, Oroszi 3/3, Edwards 20/6, Ferencz 9/6, Taylor 17. Csere: Durázi 2, Varnado 4/3, Németh -, Kastrati 9/3, Takács -.

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést