Megváltoztatták a Budapestre tervezett atlétikai vb időpontját

ugytudjuk.hu 2019-11-24 10:39:00
Korábbra hozták.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA, korábbi nevén IAAF) megváltoztatta a 2023-ra tervezett budapesti világbajnokság időpontját – az eredeti, augusztus 26. és szeptember 3. közötti időpontot augusztus 19–27-re módosították, írja az MTI

Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének jogát, jelenleg ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy a főváros és a Ferencváros új vezetése hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez.

Karácsony Gergely főpolgármester a hónap elején, miután részt vett a kormányülésen, az atlétikai stadion építéséről és a világbajnokságról közölte: azt kérte a kormánytól, hogy a fővárosi önkormányzat részletesebben tudjon tájékozódni a beruházásokról, és a kabinet várja meg a közgyűlés november végi ülését. Hétfőn a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) – konkrétumok nélkül – pozitívnak és előremutatónak értékelte a találkozót a főpolgármesterrel.

Pénteken Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester közölte a fejlesztésre vonatkozó előzetes feltételeit, amihez kötné a stadion megépítését.

A WA tanácsa arról is döntött, hogy az újonnan induló, egynapos viadalokat tömörítő sorozatban, az úgynevezett  Kontinentális Körben (Continental Tour) helyet kap a székesfehérvári Gyulai Memorial is, amely július 7-én a hetedik állomás lesz.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.