Fájó vereséget szenvedett a Körmend a Kecskeméttől

ugytudjuk.hu 2019-11-08 20:41:00
Jobban bírták a roppant kiélezett végjátékot a hazaiak.

Egy-egy vereséggel a hátuk mögött érkeztek a csapatok erre a találkozóra, de az összképhez hozzátartozik, hogy a Kecskemét két mérkőzéssel kevesebbet játszott eddig, írja a BBall1.hu.

Taylor közelije nyitotta az első negyedet, amire Karahodzsics válaszolt. Ezután Varndao és Taylor vezérletével nagyot futott a Körmend, majd több hiba után Takács is a helyére küldött egy triplát, így 2-13-nál kellett időt kérnie Forray Gábornak. Karahodzsics és Thomas kosaraival visszakapaszkodott a Kecskemét, de a komoly felzárkózást rendre megakadályozta a vasi alakulat (14-21).

A második játékrészben Djeraszimovics kezdte meg a pontgyártást, majd Wittman hármasa azt jelentette, hogy egy labdán belülre jött a KTE. Felváltva estek a kosarak, hol ellépett a Körmend, hol visszajött a Kecskemét. A második 10 percet a hazaiak bírták jobban végül, akik egy pontra jöttek fel a nagyszünetre (41-42).

A fordulás után Takács és Varnado is bevert egy-egy trojkát, majd utóbbi két büntetőt is bedobott, így 9 lett közte, de volt tartás a hazaiakban, akik ezután 7-0-t futottak, így visszajöttek a meccsbe. Taylor ekkor még dobott egy kosarat, de megtört a piros-feketék lendülete, fordított a KTE (25. perc: 53-52). Ezután jobban hajtott a Kecskemét és légiósai játékára támaszkodva többpontos előnyt épített ki (63-57).

A záró játékrészt Karahodzsics büntetője kezdte, majd több dobást is elhibáztak a csapatok. Wittmann triplája törte meg a gólcsendet, amivel már 10 volt a kecskemétiek előnye (67-57). Ezután Révész is betalált, majd Edwards hármasa maradt ki, Matthias Zollnernek pedig időt kellett kérnie (34. perc: 69-57). Jót tett a szünet a vendégeknek, Turner vágott be egy hármast, de Djuraszovics egyből válaszolt egy kettessel. Varnado is beküldött egy távolit, 8 pontra zárkózott a Körmend, ezúttal Forray Gábor kért pihenőt a fiainak. Turner két faultot is beütött egy támadáson belül, de kivédekezte végül a vasi csapat, Taylor zsákolt a túloldalon (71-65).

Turner pontjaival 4-re zárkózott a Körmend, amire Djeraszimovics válaszolni tudott, majd ismét Turner volt eredményes (73-69). Sőt, az irányító egy hármast is bedobott, majd egy duplával szinte egymaga fordította meg az eredményt a csapata javára 2 perccel a vége előtt (73-74), Forray Gábor pedig ismét kénytelen volt időt kérni. Djuraszovics hagyott ki egy triplát, a túloldalon Edward hibázott, majd Thomas tett vissza egy támadólepattanót (75-74). Mindkét oldalon kimaradt egy tripla, majd Turner adta el a labdát az utolsó támadásnál, így a Kecskemét egy újabb nagy skalpot gyűjtött be, a Körmend pedig elszenvedte második vereségét.

Kecskemét-Körmend 75-74 (14-21, 27-21, 22-15, 12-17)
Bajnokság, 7. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Cziffra Csaba Zsolt, Török Róbert, Frányó Péter (Téczely Tamás)

KTE: Wittmann 11/9, Thomas 9, Djeraszimovics 19/3, Djuraszovics 10, Karahodzsics 12/3. Csere: Vukcsevics 3, Kucsera -, Lewis 7/3, Révész 4.

Körmend: Turner 14/6, Edwards 4, Takács 6/6, Varnado 23/15, Taylor 12. Csere: Németh 2, Ferencz -, Kastrati 8/6, Durázi 5/3.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.