Szinte hihetetlen, 3-0-ra elverte a Haladás a Vácot

ugytudjuk.hu 2019-11-06 20:48:00
A meccs végéig kellett várnia a nézőknek a szombathelyiek bravúrjára.

Szakadó esőben kezdődött a Haladás és a Vác meccse Szombathelyen. A szombathelyi csapat hivatalos oldala, a Haladas.hu tudósítása szerint az első félidőt a hazaiak uralták, habár nem sikerült gólt kihozni az előnyükből. A félidő végéhez közeledve egy tizenegyessel szépíthetett volna a Hali, ám ezt Gaál kihagyta, a 45. perc végére 0-0 volt az állás.

A második félidő már izgalmasabban kezdődött, de a szombathelyi csapat még így is küszködött a pontszerzéssel. Végül a 77. percben Tóth-Gábor jobb oldali beadását Szekér kezelte le, majd 10 méterről a jobb sarokba lőtt, majd a 80. percben Bosnjak bal oldali beadását Novák fejelte alig mellé, de mivel egy védő beleért, szöglet. Habovda jobb oldali szögletét Novák fejjel megcsúsztatta, a hosszún érkező Tóth-Gábor szintén fejjel a jobb sarokba bólintott. A 83. percben pedig Novák szerzett labdát a bal oldalon, kapura vezette, majd önzetlenül középre passzolt, Kiss Bence pedig egy igazítás után a jobb sarokba bombázott

A vendégek a helyzeten már nem tudtak javítani, két perces hosszabbítás után 2-0-ra vitte a Hali a meccset.

SZOMBATHELYI HALADÁS - VÁC FC 3-0 (0-0)

Merkantil Bank Liga 16. forduló.

Szombathely, 1000 néző, játékvezető: Zierkelbach.

Haladás: Gyurján – Habovda, Jagodics, Németh Milán, Bosnjak – Kiss B., Holdampf – Gaál, Nyári, Medgyes – Novák.

Vác: Halasi – Szűcs, Hajnal, Dulló, Bartos - Lefler, Katona, Magos, Zámbó – Pölöskei, Juhász.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.