Ma mindenképp vidd magaddal az esernyődet!

ugytudjuk.hu 2019-11-04 06:15:00
De a hét további részében is érdemes lesz magunkkal vinni.

Hétfőn kezdetben borult lesz az ég és többfelé, akár több alkalommal is várható eső, zápor, a déli megyékben zivatarok is lehetnek. A Dunántúlon már késő délelőtt, a Dunától keletre pedig délután fokozatosan megszűnik a csapadék, ezzel együtt nyugat felől a felhőzet is csökken, de a keleti megyékben még este is lehetnek felhős területek. A déli órákig a déli, délnyugati szelet még több helyen kísérhetik erős széllökések, majd a légmozgás átmenetileg nyugatira, északnyugatira fordul, és ezzel együtt gyengül is a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 között valószínű, délkeleten lesz a melegebb. Késő estére 6 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Kedden eleinte változóan felhős lesz az ég, majd reggeltől északon, délutántól délen is megvastagszik a felhőzet. Kezdetben még csak az északi megyékben, majd délután már a déli országrészben is valószínű eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A déli szél többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi megyékben 11 és 18, délen 19 és 24 fok között alakul.

Szerdán eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé kell esőre, záporra számítani, majd északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és megszűnik a csapadék, de este nyugaton, délnyugaton újabb csapadékzóna érkezik. A délnyugati szél időnként megélénkül, majd mérsékelt, változó irányú szél lesz a jellemző. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Csütörtökön ugyancsak felhős lesz az ég, többfelé kell esőre, záporra számítani, majd délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és egyre inkább csak keleten lesz csapadék. Északon többnyire mérsékelt marad a légmozgás, délen helyenként megélénkül a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Pénteken változóan felhős idő lesz, hajnalban többfelé köd képződik, majd fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

(Forrás: met.hu)

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.