Nehezen indult be a Körmend a Varsó ellen, de mégis a vasiaké a mai meccs

ugytudjuk.hu 2019-10-30 19:52:00
A piros-feketék a Bakken Bears után a Varsót is legyőzték.

A kezdés előtt a körmendi szurkolók a lengyel-magyar barátságra emlékeztek meg, írja a BBall1.hu.

A zöld mezesek mindenesetre nem sokat barátkoztak, pillanatok alatt 3-8 állt az eredményjelzőn, majd a hetedik percben, 5-15-nél már időt is kellett kérnie Matthias Zollnernek. Bár nem dobott jól a Körmend, sikerült kicsit közelebb férkőznie a – pontszegény – első negyed végére (11-17).

A folytatásban védekezést váltottak a hazaiak, sokkal agresszívebbek lettek. Két és fél perc után, Ferencz triplájával 16-19-re feljöttek, időt is kértek a lengyelek. A 16. percben már csak egy volt közte (21-22). Teljesen megzavarodott a Varsó, sorra adta el a labdákat, fordított az MTE. Újabb vendég időkérés következett. A hajrában már a Körmend vezetett, Finke hármasával mégis 27-28-as állással mentek pihenőre a csapatok.

A fordulás után Edwards előbb gólra váltott egy technikai miatt megítélt büntetőt, majd visszapöcizett egy kimaradt duplát. De nem adták fel a lengyelek sem, felváltva potyogtak a kosarak. A harmadik etap derekán, 35-40-nél Zollner hívta magához övéit. Ismét fordult a kocka, 49-46-ról vártuk a záró felvonást.

Kezdett egyre jobban fáradni a Varsó. A 36. percre meglógott héttel a Körmend (60-53). Innen pedig már nem volt visszaút. A vége gála lett, megérdemelten nyertek a piros-feketék.

A lefújás után a vendég csapat nagyon hálás volt a körmendi B-középnek, amely a „Polska! Polska!” skandálásba kezdett.

Egis Körmend - Legia Warszawa 74-60 (11-17, 16-11, 22-18, 25-14)
FIBA Europe Cup, H-csoport, 2. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Vuckovic (szlovén), Mitrovski (észak-macedón), Spanic (szlovén)

Körmend: Turner 14/3, Oroszi -, Edwards 21/3, Varnado 11/3, Taylor 12. Csere: Kastrati 7/3, Ferencz 9/9, Durázi -, Németh -, Takács -.

Varsó: Brandon 7, Nowerski 8, Belemene 4, Matczak 11, Finke 15/9. Csere: Kowalczyk 6/3, Linowski 2, Pinder 5, Saczewski -, Kuzkow 2, Niziol -, Sadowski -.

Szólj hozzá!

A japán minimalizmus és a skandináv dizájn találkozása

A lakberendezés egyik legérdekesebb stílusa jelenleg a Japandi, ami a japán és skandináv irányzatok tökéletes uniójaként ismert.

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.