Még az is lehet, hogy megismétlik a győri polgármesterválasztást

Pintér Bence 2019-10-29 06:36:00
A megbízóleveleiket átvevő fideszeseket síppal fogadta pár tüntető Győrben, de Borkai nem jelent meg. Az Index szerint szabálytalanságok miatt még a választás megismétlése sem kizárható.

Nyilvános rendezvény keretében adták át kedden a győri képviselőtestület tagjainak megbízóleveleit. Az eseményen várták a szexbotrányba keveredett, de újraválasztott Borkai Zsolt polgármestert is, ő azonban annak ellenére sem jelent meg a nyilvános rendezvényen, hogy autója a városháza mögött parkolt, tehát feltehetően az épületben volt.

A díszterem melletti, annál jóval kisebb Bisinger-terembe meghirdetett rendezvényt egy maréknyi tüntető is meglátogatta: ők a megbízólevelek átadása közben táblát tartottak fel, amin a Borkai-botrányra hívták fel a figyelmet, az összefogásból kilépő jobbikos Fodor Rolandot leárulózták,

majd sípfújással várták a teremből távozó fideszes képviselőket.

Az ellenzék ügyvédje szerint meg is ismételhetik a polgármesterválasztást

Az Index mindeközben arról ír, hogy ugyan a szavazatok újraszámlálása után is Borkai lett a polgármesterválasztás győztese,

de elképzelhető, hogy a győri polgármesterválasztást meg kell ismételni.

Litresits András, az ellenzéket képviselő ügyvéd ugyanis a lapnak elmondta: a szavazatokat várhatóan ismét újra meg kell számlálni, viszont az már a korábbi újraszámlálás alatt is kiderült, hogy a múlt héten már nem lehetett hitelt érdemlően megállapítani, hogy pontosan annyi polgármesteri szavazólapot szállítottak-e ki az egyes választókörzetekbe, mint amennyi onnan visszakerült, az idevágó szavazóköri összesítő listák ugyanis egy kivételével minden szavazókörből eltűntek – írja a lap.

Csörgits Lajos győri aljegyző a Területi Választási Bizottság megkeresésére csak azt közölte az Index szerint, hogy a listák a dobozokon voltak, de azok nem kerültek vissza a számlálókhoz, mert a leadott szavazatokat és a dokumentumokat mindenhol IKEA-s dobozokba csomagolva szállították el a bizottsághoz.Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiába számláltak újra, nem volt mivel összevetni a leadott érvényes, az érvénytelen és a fel nem használt szavazólapok mennyiségét.

Litresits szerint egyelőre nem tudni, mit lép a győri ítélőtábla, de szerinte „a történtek olyan példa nélküli, akár alkotmánysértést felvető eljárási törvénytelenségekre utalnak, amely alapján a győri polgármester-választás megismétlése is indokolt lehet”.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.