Körülbelül ötven vendég szurkoló érkezett Szombathelyre, ahol ott volt már a régi-új igazolás, Ron Curry is a hazaiak kispadján, ám egyelőre még csak civilben, írja a BBall1.hu. A bajnok mindössze egy légióssal, Lake-kel a soraiban kezdett.

Váradi egy könnyű ziccerrel nyitott, majd Abell triplával fordított. Lake nagyon aktív volt az elején, 11-8-nál megállt az eredményjelző. Aztán érkezett Hooker, aki előbb egy dudaszós triplát vágott be, majd faulttal együtt szerzett kosarat, Krasovec időt is kért. Hiába, csapata nem tudta megállítani a Falco-hengert (8. perc: 21-8). Egy negyednyi játék után 23-10 volt az állás.

Hooker is nagyon pörgött, egyre jobban nyílt az olló. 36-18-nál újabb vendég időkérés következett, ez sem segített. Állandósult a húsz pont körüli különbség, a szünetben 44-26 állt a táblán.

Krivacsevics kétszer is betuszkolta a palánk alól. A címvédő félgőzzel játszogatott, de így sem változott fikarcnyit sem a játék képe, mert nem volt átütőerő az újoncban. Két és fél perccel a harmadik negyed vége előtt egyszer visszajött ugyan tízre a fekete mezes együttes (55-45), de pillanatok alatt felébredt a Falco, megrázta magát, és újra ellépett. 64-47-ről indult a záró felvonás.

A nagy kérdések persze már jóval korábban eldőltek, de az utolsó negyedet is le kellett játszani.

Nem született meglepetés, de nyilván erre vajmi kevés esély is mutatkozott – ahogy Sebastjan Krasovec edző is elmondta a meccs előtti nyilatkozatában –, hiszen a vasiak a bajnoki címük megvédéséért, az OSE pedig a bennmaradásért küzd.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - OSE Lions 83-59 (23-10, 21-16, 20-21, 19-12)
Bajnokság, 5. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 2640 néző
V.: Benczur T., Boros T., Györfy R. (Dernei G.)
Falco: Váradi 12/6, Perl 8, Filipovity 2, Krivacsevics 7, Lake 20. Csere: Benke 11/9, Hooker 15/6, D. Washington 2, Reddic 6.
OSE: Zsíros 9/9, Abell 10/6, Illés 5/3, Mohácsi 1, Bozsovics 13/3. Csere: Garamvölgyi -, C. Washington 9/3, Rizvic 10, Demeter 2, Nshimba -, Anda -, Kucsora -.
Szólj hozzá!
A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.
Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.
A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.
A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.
Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.
Elkelne még Paár ilyen ember a bajban! :-)
Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.
Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.
Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.
Programajánló light.
Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.
A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.
A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.
Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.
3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.
Igaz csak három hónapig.
A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.
A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.
