Bőrönddel tüntetnek Borkai ellen pénteken Győrben

Pintér Bence 2019-10-24 11:52:00
Holnaptól kezdve a polgármester távozásáig minden pénteken csendes tiltakozás lesz a győri polgármester ellen, akinek lemondásáért már győri értelmiségiek is aláírásgyűjtésbe kezdtek.

Ahogy azt a múlt szombati tüntetésen a helyi LMP elnöke, Jenei Ferenc megígérte: most péntektől kezdve november 1-et leszámítva minden pénteken csendes tiltakozó akciót tartanak öt és hat óra között a győri városháza előtt Borkai Zsolt polgármester ellen.

A terv szerint minden alkalommal bőröndöket hagynak majd a városháza lépcsőin, jelezve a polgármesternek, hogy csomagolnia kéne.

A polgármester elutasítása azonban már nem csak a helyi ellenzéki pártok sajátja:

„Győr Igen – Borkai Nem!” címmel helyi értelmiségiek, üzletemberek adtak ki nyílt levelet, amelyhez várják a csatlakozókat, és amelyben Borkai Zsolt távozását követelik.

A levél eredeti aláírói között  egy sor ismert győri értelmiségit és üzletembert találni: aláírta például Balogh József egykori polgármester; Kolozsváry Ernő egykori polgármetser felesége, Kolozsváry Ernőné; Horváth Péter, a Révai Miklós Gimnázium igazgatója; Rechnitzer János közgazdász, Győr díszpolgára; Skaliczky Zoltán idegsebész, Győr díszpolgára; Gégény István, a SZEMlélek online magazin főszerkesztője; Alexay Zoltán fotóművész; Jahoda Maja építész, de rajtuk kívül még számos színész, újságíró, képzőművész, üzletember, ügyvéd, orvos és egyetemi oktató van az aláírók között.

A levélben azt írják: „Borkai Zsolt polgár-mester és szűk klikkje méltatlan magatartásával súlyos morális válságot idézett elő a polgárok széles körében. Megtépázták Városunk hírnevét, rombolják közösségeinket, nevetségessé teszik az ország és a világ előtt azokat az értékeket, amikért hosszú évek óta küzdünk, dolgozunk, és amikre büszkék vagyunk.”

Ezután arra szólítják fel a győri polgármestert, hogy mondjon le, illetve ha ez ne mtörténne meg, akkor a közgyűlést kérik arra, hogy tegyenek meg mindent a polgármester elmozdítása érdekében. Ha Borkait nem sikerül eltávolítani, akkor azt írják: élni fognak „az állam- és várospolgárokat megillető jogainkkal, különféle akcióinkkal nem engedjük, hogy feledésbe merüljenek az elkövetett bűnök, városunk és polgártársaink megaláztatása!

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.