Itt az idei választás legfurcsább győri kampányvideója

Pintér Bence 2019-10-01 16:00:00
Folytatná a munkát Borkai Zsolt a fideszessel, aki eddig nem is volt képviselő, és akit egy olyan fejlesztéssel reklámoznak, amihez nem sok köze volt.

Mint emlékezhetünk, öt évvel ezelőtt Győrben egészen novemberig tartott az önkormányzati választás, amit egyébként október 12-én tartottak, mivel

Bácsa városrészben többször is újra kellett számolni a szavazatokat.

Először egy szavazattal Bárány István lett a győztes, majd a területi választási bizottság újraszámlálás után mégis inkább a fideszes Morvay Lászlót hozta ki győztesnek, aki két szavazattal vezetett. Végül a bíróság döntése alapján a kérdéses szavazókörben megismételték a választást, amit aztán meggyőző fölénnyel Bárány nyert meg.

A körzetben idén is Morvay indul Bárány ellen a Fidesz színeiben, Borkai Zsolt polgármesterrel együtt még kampányfilmet is készített,

a klip alapján azonban úgy tűnik, hogy a győri Fidesz elfelejtette, hogy öt éve nem Morvay nyert.

A most épülő kisbácsai sportpályán Morvay mellett álló Borkai Zsolt azzal nyitja a videót, hogy elmondja: ő 25 éve ebben a választókerületben lakik, és nap mint nap látja a környék fejlődését és lehetőségeit, amivel kapcsolatban igyekeztek „az országgyűlési képviselővel komoly eredményeket elérni”.

„Újabb változás van, és most együtt, közösen tudjuk folytatni a munkát – ő mint képviselő, én mint polgármester én azt gondolom, hogy az elkövetkező időszakban is az önök bizalmát élvezni fogjuk” – mondja aztán kissé rejtélyesen Borkai. Nem derül ki egyrészt, hogy mi az „újabb változás”, másrészről pedig végig úgy beszél, mintha a körzetnek eddig is Morvay lett volna a képviselője.

Miközben Borkai beszél, illetve Morvay is kifejti, hogy mennyire sikeres városvezető szerinte a polgármester, a vágóképeken láthatjuk a Bácsára vezető új utat és a kisbácsai sportpályát – amelyek felépüléséhez nyilvánvalóan Morvaynak kevesebb köze volt, mint a városrész önkormányzati képviselőjének, Báránynak. Persze világos, hogy nem Bárányt akarja reklámozni riválisa, mégis, talán kiderülhetne a videóból, hogy eddig nem ő volt a fejlődés motorja.

Morvay azt is elmondja a videóban, hogy a jelszavai a stabilitás, a kiszámíthatóság és a biztonság, ami meglepő szlogenhármas valakitől, aki éppenséggel le akarja váltani egy adott városrész képviselőjét.

A kissé félrevezető videó megjelenését Bárány István is zokon vehette, mert  Facebook-oldalán később megosztott egy cikket a kisbácsai sportpályáról azzal a szöveggel, hogy: „Egy videó kapcsán tartom szükségesnek tisztázni, hogy ki mit tett a kisbácsai pálya visszakerüléséért, és helyén a sportcentrumot ki építi. Ez a cikkből kiderül azok számára is, akik esetleg ezt nem tudták.”

Bárány 1998-ban lett először a városrész képviselője, a 2006-2011 közötti időszakot leszámítva azóta van hivatalban. A 2006-os, és a 2010-es választáson Ottófi Rudolf győzte le a korábban függetlenként, majd a Pro Urbe nevű egyesület színeiben induló egykori rendőrt, aki aztán Ottófi 2011-es halála után az időközi választáson szerezte vissza a körzetét, 60 százalékkal legyőzve a fideszes jelöltet.

2014-ben az övé volt az egyetlen olyan egyéni körzet a városban, ahol nem fideszes jelölt nyert, úgy, hogy indított ellene jelöltet a DK, az MSZP és a Jobbik is.

A képviselő idén az ellenzéki összefogás (MSZP-DK-Jobbik-Momentum-LMP) színeiben indul a körzetben,

választási programjáról itt adott számot. Rajta kívül a körzetben ugyebár a Fidesz színeiben Morvay László (rövid program itt), a Civilek Győrért jelöltjeként Dr. Szabó Tamás, az Összefogás Győrért Egyesület jelöltjeként Kopácsi István, a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeként pedig Bertalan Balázs indul.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.