Kilenc pontos előnnyel gyűrte maga alá a Nagyváradot a Falco

ugytudjuk.hu 2019-09-17 19:47:00
Már tizennyolccal is vezetett a magyar bajnok, de a végére leblokkolt.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Keller Ákos is a helyszínről tekintette meg a Falco történetének első BL-selejtezőjét. Érkeztek vendég szurkolók is, körülbelül egy tucatnyian, írja a BBall1.hu.

Hatalmas élőkép fogadta a csapatokat a kezdésnél, a Falco-szurkolók piros-fehér-zöld kartonokból megformálták a magyar zászlót, majd az egész csarnok együtt énekelte el a himnuszt.

Sok hibával kezdett mindkét együttes. A Nagyvárad két centere, Zsekovics és Valeka tarthatatlan volt. Filipovity és Washington is hamar összeszedett két faultot. Gyengén dobott a Falco, már héttel is vezetett a román bajnok. Az első – pontszegény – negyedben szinte végig a kék mezesek vezettek, tíz perc után 12-17 volt az állás.

A folytatásban Krivacsevics fordult le szépen és eredményesen. A 12. percben, 16-19-nél a vendégek kértek időt. Hiába, Perl belelendült, felhozta egyre a csapatát, Filipovity duplájával pedig hosszú idő után újra a Falco vezetett. 16-2-es szériát repesztettek a sárga-feketék, 26-19-nél újra időt kért Cristian Achim, aki egyébként már kereken tíz éve irányítja a CSM CSU Oradeát, ezzel a tréner rekordernek is számít hazájában. Hatalmasat javult védekezésben a magyar együttes, sorra járt le a támadóidő a nagyváradi támadásoknál. A félidőre alakult ki a legnagyobb különbség (32-23). Érdekesség, hogy egyik csapat sem dobott jól távolról (hazaiak 0/6, vendégek 1/11).

Richard megszerezte első kosarát, majd Reddic hozott össze egy 2+1-es akciót, Benke pedig betalált kintről. Sőt, utóbbi annyira elkapta a fonalat, hogy villámgyors kosarai után már 43-29-re vezettek a szombathelyiek. Jött egy-két újabb lerohanás, a 17. percben, 52-36-nál ismét a románok mutatták fel a T-betűt. Tizennyolc volt a legnagyobb különbség. A harmadik negyed vége Filipovityról szólt, az ő triplájával alakult ki a 62-44-es állás az etap végén. A Fehérvárról igazolt magasbedobó 17 pontnál járt, 100 %-os dobásbiztonsággal.

6-0-val nyitott az Oradea, két perc után időt is kért Okorn. Nem változott a játék képe, megtorpant a Falco. Állandósult a közte tizenkettő, kevesebb mint két perc volt hátra, amikor 68-56-nál megint a vasiak kértek időt. Zsekovics büntetőivel tízre olvadt a különbség, majd a kontrából Váradi dobott egy fontos hármast. Zsekovics megint hibátlanul büntetőzött. Időt kért Okorn, a saját palánkja alól jött a Falco, de nem tudta időben átvinni a félpályán a labdát, a végén pedig még betalált Richard, így kilenc pontos előnnyel utazhat a magyar bajnok Nagyváradra.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – CSM CSU Oradea 71–62 (12–17, 20–6, 30–21, 9–18)
Bajnokok Ligája-selejtező, 1. mérkőzés
Szombathely, Aréna Savaria, 2300 néző
V.: Calik (lengyel), Vulic (horvát), Sarapa (fehérorosz)

Falco: Hooker 6, Váradi 6/3, Filipovity 17/9, Washington –, Reddic 9. Csere: Lake 5, Perl 8, Benke 18/6, Krivacsevics 2.

Nagyvárad: Watson 11/3, Nicolescu 2, Richard 10, Zsekovics 12, Valeika 8. Csere: Barnette 2, Markovics 8, Broussard 7/3, Baciu 2.

Szólj hozzá!

Szépen-lassan helyreállhat a vasúti közlekedés a győri fővonalon

Hegyi Zsolt közleménye szerint még nem tökéletes, de már jobb a helyzet. 

A test és a lélek egyensúlyának fontossága

Mai világunkban egyre többen keresik a testi-lelki egyensúly megteremtésének útját. Az egészséges életmód iránti igény nem csupán egy múló hóbort, hanem egyre több ember életének meghatározó részévé válik.

Az FTC-t és a Győrt is megbüntette a szövetség a drapériás eset miatt

Az FTC-Rail Cargo Hungaria elnézést kért a molinó tartalmáért, a testület előtt beszámolt arról, hogy belső döntéseket hozott a transzparenst kihelyezők kitiltására, annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon a zártkerti ingatlanokkal

Elsőként azok az önkormányzatok léphetnek, ahol a zártkerti területek jelentős lakhatási alternatívát vagy rekreációs funkciót töltenek be.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy gyalogos és több utas megsérült.

Dróntilalommal próbálják jelentéktelenné tenni a Nemzeti Menetet – Magyar Péter szerint retteg a hatalom

A honvédelmi miniszter katonai műveletet tervez pont akkor és pont ott, amikor és amerre a tömeg halad majd csütörtökön. 

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.

Tűz volt ma délben Győrben

Gyárvárosban gyulladt ki egy garázs teteje, személyi sérülés nem történt.