Továbbra is kitart a hőség

ugytudjuk.hu 2019-08-29 06:04:00
Fülledt lesz a napunk záporokkal, zivatarokkal.

A kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett túlnyomóan napos idő várható - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Főként az ország északkeleti harmadában, valamint az Alpokalján alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Délutántól a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység környezetében alakulhat ki helyenként zivatar, amelyek nyugaton akár az éjszaka első felében is létrejöhetnek. A zivatarokat átmeneti szélerősödés (45-65 km/h), intenzív csapadékhullás és esetleg kisebb szemű jég kísérheti.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul.

Késő estére általában 21, 27 fokra hűl le a levegő és általában derült vagy kissé felhős lesz az ég, a nyugati tájakon lehet több felhő az égen. Ennek egy része vékony, magasszintű felhő lesz, de az Alpokalján vastagabb is lehet a felhőzet, egy-egy helyen még előfordulhat zápor, esetleg zivatar. Az északi szél a Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 14 és 21 fok között alakul.

Pénteken változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk. Nyugaton és északon elszórtan, másutt néhol alakul ki zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között várható, nyugaton lesz a kevésbé meleg idő.

Szólj hozzá!

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Eldőlt, hogy nem marad a felső tagozat a gersekaráti iskolában

A gersekaráti felső tagozatos tanulók általános iskolai tanulmányaikat a Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola körmendi székhelyintézményében folytathatják tovább.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott három férfi Sopronnál

Vádat emelt az ügyészség a sofőr és két utasa ellen, miután egy frontális ütközést követően magára hagyták a súlyosan megsérült sértettet.

A kínai agyagkatonáktól a kortárs festészetig – izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.

Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének

A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.

Az önkormányzat segítségével újranyitották a Szombathely-Szőlősnél kialakított P+R parkolót

Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.

Ugytudjuk: Diószegi Judit vezeti a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságot

Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.

Éjszakai vasúti karbantartások lesznek a Győr–Hegyeshalom vonalon

Abdán és Öttevényen is zajjal járó munkákra kell készülni június végén, a MÁV a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése érdekében végez karbantartásokat.

Hétfőn hajnalban kizuhant egy diák, egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

A diák életben maradt, az oktatási és gyermekügyi miniszter közleményt adott ki a témában.

Hogyan válaszd ki az ideális fogszínt?

A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyermekotthon vezetője és nevelői ellen emelt vádat a Soproni Ügyészség

A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.