Még az Egyesült Államokban is Szent Istvánt ünneplik ma

Fehér Buda 2019-08-20 11:49:00
Több amerikai nagyvárosban és kisebb településen rendeztek és rendeznek Szent István napi ünnepségeket és fesztiválokat, a diaszpóra legtávolabbi pontjain is megemlékeznek a magyar államalapításról.

 Az amerikai fővárosban, Washingtonban kedden a Magyar Örökség Háza szervezésében zarándoklatnak nevezett séta lesz: a résztvevők a washingtoni katolikus bazilikából egy arlingtoni kis katolikus magánegyetem kápolnájához sétálnak, ahol Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrál misét. Ezután magyar piknikkel várják az ünneplőket, írja az MTI.

Mivel az Egyesült Államokban kedden munkanap van, a magyar közösségek nagy része már szombaton és vasárnap megtartották az ünnepi rendezvényeket. Amerika egyik legnagyobb magyar közössége az ohiói Clevelandben mindkét nap szentmisével emlékezett, a kenyérszentelés után pedig nagy fesztivált szervezett. Több mint ezer amerikai magyar ünnepelt együtt. 

Mezei András, a clevelandi Szent Imre templom plébánosa arra emlékeztette az egybegyűlteket, hogy a magyarok, bárhol éljenek is a világban, "Szent István népéhez tartoznak, a szent koronához tartoznak, és ezt az örökséget akarják őrizni a clevelandi magyar oázisban is". Kovács Tamás, a chicagói magyar főkonzulátus vezető konzulja ünnepi beszédében azt hangoztatta: "a legfontosabb üzenet az, hogy összegyűlnek itt a magyarok, ápolják a magyar tradíciókat". 

A clevelandi fesztiválon szombaton fellépő kárpát-medencei Török Tilla Folk Experience vasárnap már a chicagói magyar közösség ünnepségén szólaltatott meg magyar népzenét. Chicagóban a magyarok a Szent István templomban szintén misével emlékeztek. 

Az amerikai magyar közösségek általában körmenettel, szentmisével, szoborszenteléssel, cserkészek műsorával ünnepeltek. Los Angelesben a Szent István Egyesület és a magyar főkonzulátus közösen szervezte vasárnap az ünnepi rendezvényt. Ez a város Szent Istvánról nevezett római katolikus templomában körmenettel és szentmisével kezdődött, majd felszentelték az államalapító magyar király mellszobrát, amelyet a magyar kormány támogatásával Váró Márton szobrászművész készített. 

A dél-kaliforniai San Diegóban vasárnap a Magyar Házban tartották meg az ünnepséget. A magyar népzenei előadás és a táncház után a szokásos magyar finomságokkal, köztük kolbásszal és palacsintával várták a vendégeket.

Szólj hozzá!

Önálló magyar teherautó gyártás lesz Győrben

Ezt Orbán Viktor jelentette be a DPK hatvani road showján.

Elhunyt Fenyő Miklós

A zenész 78 éves volt.

Helló hétvége, helló Győr, helló programok!

Ha nem akarsz otthon ülni, mutatjuk mit csinálj!

Hova utazzak télen, ahol meleg van? Egy utazási iroda útmutatója

Számtalan olyan ország létezik, ahol télen is verőfényes napsütés és meleg vár mindenkire.

Vas megyei település polgármestere is agitál a szombathelyi DPK gyűlésre

A jelentkezéseket most vasárnapig lehet leadni az önkormányzatnál.

Milyen hajformázó eszköz passzol hozzád?

A hajformázás terén ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre.

Jövő héten szombaton Szombathelyre érkezik a DPK Háborúellenes road-show

Információink szerint Orbán Viktor is a városba látogat.

Magyar Péter szerint megint a saját múltjába botlott bele a Fidesz, Orbán Anita támadásakor

A TISZA elnöke emlékeztet: ugyanazért kritizálnak most, amit Orbán Viktor maga is követelt 2008-ban.

30 százalékos rezsikedvezmény jár minden vezetékes energiát használó családnak

A kormány a rendkívüli januári hideg miatti többletfogyasztás terheit vállalja át, a kedvezmény gázra, áramra és távfűtésre is igénybe vehető.

Betöltetlen praxisok, idősödő orvosok - így néz ki a háziorvosi alapellátás Győr környékén

Hét üres praxis a Győr 02-es körzetben, miközben az orvosok jelentős része már 70 év feletti - a TISZA szerint ez már nem kezelhető félmegoldásokkal.

Eljárási hiba miatt újraindul az eltűnt villanyszerelők gyilkossági ügye Győrben

A helyi ítélőtábla megsemmisítette az életfogytiglanról szóló ítéletet, az ügy visszakerült elsőfokra.

Családi téli sport biztosítás – erre figyelj, hogy a síelés valóban gondtalan legyen

Ahogy az a hírekből is kitűnik, az időjárás Európa-szerte elkényezteti idén a havas sportok kedvelőit.

Győr környéki programok a hétvégére

Fafaragás, elvonulás, jótékonyság, miegymás. 

A szombathelyi önkormányzat saját pénzből építi meg a Markusovszky utcai gyalogátkelőhelyet

A polgármester és a három alpolgármester 1 millió forintot ad bele a költségekbe, ami 16 millió forintot tesz ki.

Hangosbemondón viszi vidékre Lázár mondatait a TISZA Párt

Magyar Péter szerint a kistelepüléseken élőknek is hallaniuk kell, mit mondott a miniszter a romákról.

Kátyúzás indult a Hecsei úti felüljárón Győrben -  de ez még nem a végleges megoldás

Az útkezelő 75 kátyút javít ki a felüljárón, a városvezetés azonban teljes rekonstrukcióban gondolkodik.

Elkészültek az M86-os, és M87-es utak kiviteli tervei

A tervek bemutatása az érintett településeken tavaly már elkezdődött.