Kiadták a vészjelzést: zivatarok közelítenek az ország északi feléhez

Fehér Buda 2019-08-06 06:35:00
Legyen nálad esernyő!

Kedden a változóan felhős ég mellett délről észak felé haladva egyre kevesebb napsütésre, egyre több felhőre számíthatunk. Nagyobb eséllyel az északi tájakon alakulhat ki zápor, zivatar, a legnagyobb számban az Északi-középhegységben. A délnyugati szél a Dunántúl nagyobb részét leszámítva napközben időnként megélénkül, az Észak-Alföldön, illetve zivatarok környezetében megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő estére 20, 25 fokra hűl le a levegő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat már vészjelzést is kiadott az északi megyékre, azt írják, főleg a villámok okozhatnak károkat.

Szerdán délen napos idő várható inkább csak fátyolfelhőkkel, északon a többórás napsütés mellett erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk elszórtan záporral, zivatarral. A délnyugati, déli szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul.

Csütörtökön erős gomolyfelhő-képződés várható a több-kevesebb napsütés mellett, és több helyen valószínű zápor, zivatar, kisebb eséllyel délkeleten, nagyobb valószínűséggel északon és nyugaton. Az északnyugati, nyugati szél élénk vagy erős lesz, zivatarok környezetében a szél átmenetileg viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható, délkeleten lesz napközben a legmelegebb.

Forrás: met.hu

Szólj hozzá!

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.

Március elejétől indul az igénylés - jön a kedvezményes buszbérlet a második negyedévre

Hatósági igazolás nélkül nem megy: mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet intézni, valamint azt is, hol váltható meg a bérlet.

Median: 55-35 a Tisza előnye

Markáns különbség kezd kirajzolódni a két párt között.

Szombathelyen és Észak-Vasban eddig 6 jelöltet vett nyilvántartásba a választási iroda

Dél-Vasban egyelőre 5 jelölt adta le a szükséges 500 aláírást.

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő olyan őshonos fákkal tarkított gyepterület, ahol a fák egymástól távolabb helyezkednek el, ezáltal koronájuk terebélyes, alattuk pedig a jószág legelése nyomán nincs cserjeszint vagy sűrű újulat.

Amikor a sport valóban összeköt - Lélekmozgató Programot rendeztek Győrben

Érzékenyítés, közösség és közös élmények a Magyar Parasport Napjához kapcsolódva.

Hóeltakarítás helyett féldisznó lógott egy kőszegi munkagép markolójáról

Eddig sem a városgondnokság, sem a polgármester nem válaszolt arra, hogy mi is történt szombaton, amikor 36 centis hóval kellett volna megbirkózniuk.

Egészségügyi PPC hirdetések: Miért fontosak?

Az internet lehetőségei szinte korlátlanok, és az online hirdetések kiemelt helyet foglalnak el ebben.

Lázár János szerint a győri fórumán megjelent tüntetők szarháziak 

Még az a szerencse, hogy a miniszter szerint nem kellene hergelni a kampányban.

Kiléphet az emberiség a biztonságos klímatartományából

Egy friss tanulmány szerint a jelenlegi felmelegedési pálya olyan éghajlati állapot felé visz, amelyhez hasonlót a Föld több tízmillió éve nem tapasztalt.

Vojvoda helyett Váradi került be a férfi kosárlabda-válogatott keretébe

Sérülés miatt nem tud Vojvoda válogatott mezt húzni.

Figyelmetlen kerékpáros okozott súlyos balesetet egy Győr közeli kisvárosban

Motorossal ütközött, aki a baleset következtében maradandó fogyatékossággal járó súlyos fejsérüléseket szenvedett.

Magyar Péter kvázi kimondta: aki nem rájuk szavaz, az a Fideszt tartja hatalomban

Vajon a DK, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt magára veszi az üzenetet?

Nem sok mindenben értünk egyet a Győr+ Médiával - de ebben igen

Politikai viták ide vagy oda, a fenyegetés vörös vonal - véleménycikk.