Washington szárazföldi csapatokat kér Berlintől

Fehér Buda 2019-07-07 10:34:00
Az Iszlám Államot akarják közös erővel felszámolni.

Az Egyesült Államok azt szeretné, hogy Németország szárazföldi csapatokat küldjön Szíria északkeleti részére, hogy segítsenek az ott harcoló, kurd vezetésű milíciának az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben - mondta el az amerikai kormány Szíriáért és az Iszlám Állam elleni küzdelemért felelős különmegbízottja, James Jeffrey a Welt am Sonntag című német konzervatív lapnak és a dpa német hírügynökségnek adott interjúban, amely vasárnap jelent meg.

Jeffrey a beszélgetésben azt is mondta, hogy kiképzési, logisztikai és technikai segítségre is számít az Egyesült Államok a német haderőtől. Jelenleg Németország főleg Jordániából indított felderítő repülésekkel támogatja az Iszlám Állam elleni küzdelmet. Donald Trump amerikai elnök tavaly év végén jelentette be, hogy az amerikai csapatok elhagyják Szíriát. Jeffrey most úgy nyilatkozott, hogy Washington olyan partnereket keres szövetségesei között, akik önszántukból hajlandóak a jelenleginél nagyobb szerepvállalásra. Mintegy száz katonára lenne szükség a közel-keleti ország északkeleti részén, és elsősorban nem harci feladatokról van szó. Jeffrey szerint arra a helyi erők a legalkalmasabbak, hogy visszaszorítsák az Iszlám Állam szélsőségeseit, ám szükség van nemzetközi jelenlétre a légi támogatás biztosítása, a kiképzés, logisztika és a technikai segítségnyújtás terén, hogy a térséget stabilizálni lehessen.

"Stabilitás nélkül visszatér az Iszlám Állam vagy más, hozzá hasonló csoportok" - érvelt az amerikai megbízott, hangsúlyozva, hogy nem Bassár el-Aszad szíriai elnök megbuktatása a cél.

"Végleg meg akarjuk semmisíteni az Iszlám Államot. Azt akarjuk, hogy az ENSZ által vezetett folyamat révén menjen végbe politikai reform Szíriában. És azt akarjuk, hogy Irán teljes mértékben vonuljon ki az országból" - nyomatékosította Jeffrey.

Szíria északkeleti részén jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milícia harcol a szélsőségesek ellen. Az SDF a konfliktus kezdete óta a nyugati szövetség leghatékonyabb helyi támasza. A kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű fegyveres szervezet mellett szunnita arabok és keresztények is harcolnak a soraikban. Jelenleg mintegy 2000 amerikai katona segíti őket, akik nagy részét viszont az amerikai elnök ki akarja vonni az országból, s csak egy kis létszámú, különleges egység maradna a területen amerikai részről.

(MTI)

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.