Háromszorosára nőtt az elhízottak aránya világszerte 1975 óta

Fehér Buda 2019-07-05 20:02:00
Az étrend változása, a mozgáshiány és a genetika is szerepet játszik abban, hogy háromszorosára nőtt az elhízott felnőttek aránya világszerte 1975 óta - állapították meg norvég kutatók egy nagyszabású, több mint százezer fős tanulmányban.

A genetikailag hízásra hajlamosak esetében ezek az egészségtelen életmódbeli változások súlyosbították a problémát, még nagyobb mértékű súlygyarapodáshoz vezettek náluk - mutatták ki a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Az 1970-es évek közepén a felnőttek mintegy négy százaléka volt elhízott, 2016-ra arányuk 13 százalékra emelkedett (a férfiak körében 11 százalék, a nőknél 15 százalék) az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint. A 30 vagy annál magasabb testtömegindexű (BMI) emberek elhízottak, esetükben nagy a szívroham, a stroke, a cukorbetegség és egyes daganatos betegségek kockázata. A 25-30 közötti BMI túlsúlynak számít.

Jelenleg mintegy kétmilliárd 18 év fölötti embernek, az összes felnőtt 39 százalékának a testtömegindexe 25 vagy annál több, közülük 700 millió klinikailag elhízott.

Az elhízottak aránya a gyermekek esetében még jobban nőtt, az 1975-ös négy százalékról 18 százalékra 2016-ra. A norvég kutatók arra kerestek választ mintegy 120 ezer embert rendszeresen mérve 1963 és 2008 között, és adataikat elemezve, hogy a környezet és a gének miként hatnak az elhízásra. Kimutatták, hogy a felnőttek esetében az elhízás az 1980-as, 1990-es években kezdődött. Az 1970 után születetteknél jóval valószínűbb volt a magasabb testtömegindex fiatal felnőttként, mint a korábbi nemzedékeknél.

A megfigyeltek felét öt csoportra osztották attól függően, hogy mennyire lehetnek genetikailag hízásra hajlamosak. Azt találták, hogy a genetikailag hízásra hajlamos 35 éves férfiak már az 1960-as években nagyobb súllyal bírtak, mint azon hasonló korú társaik, akiket génjei nem hajlamosítottak elhízásra. Négy évtizeddel később megkétszereződött a két csoport közötti testtömegindex-különbség. A kutatók hasonló trendet mutattak ki a nők esetében is.

A genetikai hajlam miatt egy átlagos magasságú 35 éves férfi 3,9 kilogrammal súlyosabb volt a génjei által védettnél az 1960-as években. Ma Norvégiában a genetikai hízásra hajlamosak 6,8 kilogrammal lennének súlyosabbak. Azonban testsúlyuk 7,1 kilogrammal még ennél is több, mivel elhízásra hajlamosító környezetben élnek. Esetükben ezt a 13,9 kilogrammos túlsúlyt a mai egészségtelen életmód okozza, és az, hogy génjeik kölcsönhatásban állnak a környezettel  - magyarázta Maria Brandkivst, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók kimutatták ugyan az erős összefüggést a genetikai jellemzők, a környezet és az elhízás között, a tanulmánynak azonban nem volt célja megállapítani a közvetlen ok-okozatot.

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.