Rendőrség: nem volt ittas a Viking Sigyn kapitánya

Fehér Buda 2019-06-18 16:57:00
Kábítószer hatása alatt sem állt.

Nem volt ittas és nem állt kábítószer hatása alatt a dunai hajóbaleset időpontjában a Viking Sigyn ukrán kapitánya - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden Budapesten újságíróknak. Csécsi Soma a mentés, a vizsgálat és a kutatás körülményeit ismertető sajtótájékoztatón közölte: a balesetet követően rögtön mintát vettek a kapitánytól, a vizsgálat negatívnak bizonyult. Hozzátette: a BRFK 60 tagú nyomozócsoportot állított fel a baleset körülményeinek tisztázása, a felelősség megállapítása érdekében.

A szóvivő felidézte, hogy Viking Sigyn szállodahajó május 29-én este 9 után öt perccel ütközött neki a koreai turistákat szállító Hableány sétahajónak, aminek következtében a Hableány elsüllyedt. Az első vízirendőr negyed 10-kor, még azelőtt a helyszínen volt, hogy a rendőrségre bejelentés érkezett, és sikerült két embert kimentenie a vízből. A balesetet követően azonnal szemlét tartott a rendőrség a Vikingen. A nyolcórás, nautikai, igazságügyi és hajózási szakértők részvételével megtartott vizsgálat alkalmával 5 ezer fényképet készítettek és lefoglalták a hajó informatikai rendszereinek teljes, több mint 2 terabyte mennyiségű adatállományát - közölte Csécsi Soma.

Hozzáfűzte, hogy a hajó további visszatartása nem volt indokolt, vagyis jogszerűen és szakszerűen engedték el. A BRFK - folytatta - a baleset után rögtőn nyomozást rendelt el halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt ismeretlen tettes ellen. A hajó ukrán kapitányát gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték a letartóztatását, ám a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Az eddigi vizsgálat során a gyanúsított mellett tanúként 78 embert hallgattak ki és további 230 embert hallgattak meg, illetve 16 térfigyelő kamera felvételeit gyűjtötték be. A Vikingen a bizonyítás érdekében végeztek egy újabb szemlét június 10-én Visegrádon. Ezt követően sem volt indokolt a hajó visszatartása - hangsúlyozta. Ugyanakkor egy korábbi hajóbaleset okán felvették a kapcsolatot a holland rendőrséggel - mondta.

Arról is beszámolt, hogy a Hableányon, a hajó kiemelése után rögtőn megkezdték a szemlét, ami 26 órán keresztül tartott. Továbbá el kellett távolítani a hajótestből 7 köbméter gázolajjal szennyezet homokot, 5 köbméter gázolajos vizet és 2 köbméter gázolajat. A kutatásról azt mondta, hogy azt a Margit hídtól az országhatárig terjedő magyarországi, 215 kilométernyi Duna-szakaszon folytatják, mindaddig, amíg "reális esély" van a még eltűntként kezelt három áldozat megtalálására.

A kutatás nem csupán a folyón zajlik, hanem az ár- és hullámtéren is, a rendőrség valamennyi bevethető hajójának részvételével. Továbbá parti egységek, helikopterek és drónok is segítik a munkát - ismertette Csécsi Soma. Kérdésre válaszolva elmondta: a nyomozás feladata annak kiderítése, hogy ki állt az ütközés időpontjában a Viking kormánykerekénél. Ugyanakkor arról nem kívánt tájékoztatást adni, hogy a kihallgatás alkalmával mint mondott az ukrán kapitány.

A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 18 holttest került elő, ám három embert - valamennyien koreaiak - még keresnek a hatóságok. (MTI)

Szólj hozzá!

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.