Aláírta a nyelvtörvényt az ukrán házelnök

Fehér Buda 2019-05-14 14:29:00
A parlament elvetette mind a négy előterjesztést, amely a jogszabály visszavonására irányult.

Aláírta a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvényt kedden Andrij Parubij házelnök azután, hogy a parlament elvetette mind a négy előterjesztést, amely a jogszabály visszavonására irányult, írja az MTI. Az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvényt a parlament április 25-én fogadta el. A jogszabállyal szemben hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát. A törvény ugyanis a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, az ukrán nyelv, illetve a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást, bírságot, a nemzeti szimbólumok meggyalázása esetén akár börtönbüntetést is kilátásba helyez.    

 A jogszabály visszavonását kezdeményező határozati javaslatokat a posztjáról leváltott, Oroszországba menekült Moszkva-barát exelnök, Viktor Janukovics egykori híveiből álló Ellenzéki Blokk frakciójának tagjai nyújtották be. Az ülésen felszólalva kifejtették, hogy a nyelvtörvény megítélésük szerint sérti az alkotmánynak az orosz és más nyelvek használatára vonatkozó részét. A törvény elfogadását szabálytalannak ítélték, mert állításuk szerint volt olyan képviselő, aki más helyett is szavazott. Jelezték továbbá, hogy az alkotmánybíróságon keresztül próbálják meg elérni a törvény érvénytelenítését. 

A törvény visszavonására vonatkozó határozati javaslatokat végül mindössze 34 képviselő támogatta a szükséges 226 helyett. Ezt követően a házelnök bejelentette, hogy elhárult minden akadály a törvény aláírása elől, és el is látta kézjegyével. Leszögezte, hogy a jelenlegi összetételű parlament egyetlen döntésének sem valósulhat meg a revíziója, legyen szó a nyelvtörvényről, a kommunista jelképek felszámolásáról vagy az önálló ukránortodox egyházról, mert szerinte ez a nép akarata. Parubij a jogszabályt ezután átadta aláírásra Petro Porosenko leköszönő elnöknek.
 

Szólj hozzá!

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.