Egész hétvégén esni fog az eső, holnap a Dunántúlon akár be is havazhat

Fehér Buda 2019-05-04 10:19:00
Ha nem tudnánk, azt hinnénk, már megint tél van.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett főként eleinte délen és keleten lehet kevés napsütés. Többfelé várható eső, zápor, északnyugati területeket kivéve elszórtan zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél többfelé megélénkül, de zivatar környezetében viharos széllökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 22 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb. Késő estére 7 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Sokfelé várható eső, zápor, keleten néhol zivatar is lehet, jelentős csapadékra van kilátás. (Estétől, késő estétől egészen hétfő hajnalig, reggelig a Dunántúl ÉNY-i, NY-i részein, kiemelten az Alpokalján és a Bakonyban, a csapadék halmazállapota időszakosan esetleg átválthat havas esőre, kisebb eséllyel hóra is!) Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megerősödik, sőt ott viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 13 fok között alakul, de 8 fok alatti értékek csak hajnalban a Nyugat-Dunántúlon lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 5 és 10, a Dunától keletre 11 és 19 fok között alakul.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak késő délutántól, estétől csökken nyugat felől a felhőzet. A nap első felében még többfelé várható eső, de napközben fokozatosan megszűnik a csapadék. Este már csak a keleti megyékben lehet néhol gyenge eső. Az északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 6 és 10, a Dunától keletre 11 és 16 fok között alakul.

Kedden felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Főként az ország keleti harmadán, negyedén lehet eső, záporeső. Az északi szél szinte országszerte megerősödik, de több helyen viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Szerdán változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható. Estétől a Dunántúlon már lehet csapadék. A délire forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Forrás: met.hu

Szólj hozzá!

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.

Kiskorú gyermekével lopatott egy nő Szombathelyen

Egy doboz gyógynövényt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulát csent el.

30 és 100 négyzetméteres lakások is lesznek a szombathelyi volt SZTK-épületében kialakítva

Üzleteknek és egészségügyi szolgáltatóknak is alakítanak ki helyiségeket.

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.

Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

Házasság hete 2026 Győrben - a hűség szabadsága

Előadások, séták, gyertyafényes randevúk és közös élmények várják a párokat február 1. és 19. között.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.

Rendőrségi szállásról lopott a vagyonőr Győrben

300 eurórért nem biztos, hogy megérte.

4 évvel ezelőtti bejelentéssel flexel újra Fekete Dávid

Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.