Családtagok, barátok és pályatársak gálaműsorral köszöntették Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt, a nemzet színészét 85. születésnapján, hétfőn este Budapesten a Nemzeti Színházban.

Az ünnepségen fellépett a Nemzeti Színház Színészzenekara, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Dolly és zenésztársai, a Magyar Vadászkürt Egylet, a Nemzeti Színház társulata és munkatársai, valamint a József Attila Színház művészei.
Tarlós István főpolgármester köszöntőjében korszakos színésznek nevezte Bodrogi Gyulát, aki maradandóan gazdag életművet hozott létre. Mint mondta, a színház mellett több tucat filmben bizonyította tehetségét. Bodrogi Gyulát "színházi szerepeinek, filmes játékának, szinkronhangjának köszönhetően az egész ország szereti" - mondta. "Bodrogi Gyula életművével generációknak teremtett felbecsülhetetlen értékű, egyedi és szerethető világot. Évtizedek óta beleteszi lelkét az alakításaiba, szinte belehal a szerepeibe, így váltva ki átélhető érzelmet a közönségből".

Feledhetetlen alakítások kötődnek a nevéhez: játszott többek között A szókimondó asszonyságban, az Imádok férjhez menni, A kaktusz virága, a Koldusopera című darabokban. A filmvásznon például a Külvárosi legendában, a Hattyúdalban, Húsz órában, a Noszty fiú esete Tóth Marival, valamint a Fuss, hogy utolérjenek című filmekben játszott. Kiemelte, hogy Bodrogi Gyula megjelent Shakespeare, Szophoklész, Madách vagy Bernard Shaw-művek szereplőjeként, ugyanakkor hamar felfedezték komikusi tehetségét is. Muzikalitását, kiváló tánctudását zenés-táncos darabokban is kamatoztathatta. Rendezőként is szívesen nyúlt zenés darabokhoz.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rövid köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Bodrogi Gyula 2003-ban lett a Nemzeti Színház művésze. Ma is aktívan dolgozik, jelenleg nyolc futó darabban játszik. Igazi nagy színésznek nevezte a 85 éves művészt, aki tele van állandó izzással, a színház iránti kíváncsisággal és rajongással. (MTI)
Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt
Szólj hozzá!
December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.