Most kapaszkodj meg, még hó is eshet a héten

Fehér Buda 2019-03-11 08:21:00
Reméljük, senki nem rakta mélyre a téli kabátot.

Hétfőn a déli tájak kivételével mindenütt derült, napos idő várható, majd dél felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Szórványosan, elsősorban délnyugaton várható eső, zápor, a magasabb helyeken havas eső sem kizárt. Eleinte még nagy területen lesz viharos az északnyugati szél, amely a nap folyamán fokozatosan veszít erejéből. A hőmérséklet délután 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.

Kedden elszakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően napos idő várható gomolyfelhőkel. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb egy-egy futó zápor alakulhat ki, illetve hajnalban a Dunántúlon futó hózápor sem kizárt. Az erős északnyugati szelet eleinte viharos lökések kísérik, majd délután fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11 fok között alakul.

Szerdán nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de eleinte a Tiszántúlon néhány órára még kisüthet a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A déli szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket a tartósan csapadékos helyeken mérhetik.

Csütörtökön északnyugat felől lassan csökken a felhőzet, de délen, délkeleten erősen felhős vagy borult marad az ég. Délen, délkeleten több helyen, másutt csak elszórtan eshet az eső, illetve a zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

Pénteken erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. Az élénk délnyugati szelet időnként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul.

Forrás: met.hu

Szólj hozzá!

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.

Tűz volt ma délben Győrben

Gyárvárosban gyulladt ki egy garázs teteje, személyi sérülés nem történt. 

Majdnem megölte kéthetes kislányát egy szombathelyi nő, öt év börtönre ítélte a törvényszék

Előfordult, hogy a síró csecsemő száját befogta, a hason fekvő gyermek fejét belenyomta a kiságy matracába, amitől a kislány koponyacsonttörést szenvedett.

Mától Szombathelyen is elérhető Bolt taxi

Ezzel együtt már tíz vidéki nagyvárosban van jelen a mobilitási platform.

Hamis bizonyítványok készültek egy győri lakásban

Ha az iskolában nem sikerült megszerezni, jó lesz a kamu is, gondolta három nő. 

Győri társasház is bekerült a 2025-ös Média Építészeti Díja döntősei közé

A Rúzs - Garzonház vezeti a közönségszavazást, de még mindig lehet voksolni!

Keresztutak - konferenciát tartanak a függőségek és digitális veszélyek témájában, Győrben

Az előadásokat online is követni lehet majd a Városháza YouTube csatornáján. 

A rövid hétvégén is lesz mit csinálni Győrben

Programajánló péntektől-vasárnapig.