Már 13 tagpárt kéri, hogy regulázza meg vagy zárja ki a Fideszt az Európai Néppárt

Unyatyinszki György 2019-03-05 17:09:00
Nem örülnek a populista Orbánnak. Sokan vannak, de elegen-e?

Az ír kormánypárt, a Fine Gael is kizárná a legnagyobb európai pártcsaládból a Fideszt - erről nyilatkozott a párt európai parlamenti képviselője az Irish Timesnak. Sean Kelly szerint "Orbán túl messzire ment" - utalva a jelenlegi plakátkampányra -, ezért ideje, hogy az Európai Néppárt (EPP) kiálljon az értékeiért.

Az írek csatlakozásával 13-ra bővül a Fideszt kizárni, illetve a tagságát felfüggeszteni kívánó pártok száma. Az EPP-ben legalább 7 pártnak kell ilyet együttesen kezdeményeznie, ez gyakorlatilag már az első napon megtörtént.

A kizárást főleg kisebb, például holland, portugál és görög tagpárok kérték, akik egyenként ugyan jóval kevesebb képviselőt adnak az EPP-be, mint a hazai képviselői helyeket rendre letaroló Fidesz, de együttesen már több képviselői hellyel rendelkeznek a magyar kormánypárténál. Ez azért fontos, mert az EPP-ben jelenleg a Fidesz adja az egyik legtöbb képviselőt, azaz ők együtt szavaznak az Európai Parlamentben a Néppárttal. Ez a pozíció pedig döntő lehet, hogy az EPP legyen a legnagyobb párt az idei választások után is, akkor pedig Manfred Weber lehet az EB új vezetője. Ezen megy most a matek a Néppártban.

Az Azonnalin Techet Péter elemezte, hogy az EPP-ben döntő szóval rendelkező német CDU-n és CSU-n fog azonban inkább eldőlni, hogy mit kezdenek a Fidesszel, ugyanis amíg a magyar kormány rendre a német gazdasági érdekek szerint cselekszik, addig számukra a Fidesz noha terhet, de nem vállalhatatlan terhet jelent.

Az EPP-ben március 20-án tárgyalhatják a Fidesz kizárását.

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.