Megint sikerült pár embernek részegen volán mögé ülnie

ugytudjuk.hu 2019-02-24 13:05:00
Legalább nem más, hanem ők bánhatják.

Fennakadt szombaton a rendőri ellenőrzésen egy vasszécsenyi lakos Táplánszentkereszten. A 43 éves férfi esetében az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították és elvették a jogosítványát. Hogy nem keveset ivott, az abból is kiderült, hogy büntetőeljárás is indul vele szemben.

Szintén alkohol fogyasztását követően ült a volán mögé szombaton egy nárai férfi is, akit a 8713-as számú úton, Nárai külterületén igazoltattak a járőrök. A férfit előállították vele szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett –  is járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indult.

Szólj hozzá!

Borsi Róbert és a színházfelújítás

Politikai monodráma két felvonásban. 

Az Oroszlánnyal kezdi a szezont a Falco

A Körmend a Péccsel nyitja a bajnokságot.

A MÁV-val egyeztetett Pintér Bence

Előremutató fejlesztések jönnek a győri busz - és vasúti közlekedésben.  

“Ha meghalok nem szeretném, hogy migránsok tapossanak a síromon!”

Erősre sikeredett 10 percet tolt le Őriszentpéteren a Fidesz Vas 03-as választókerületi alelnöke a Tisza fórumán.

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.