Szőrén-szálán eltűnt az ügyészségen az Elios-ügy egyik feljelentése

Unyatyinszki György 2019-02-14 10:22:00
Ellenzéki politikus nyújtotta be, sehol sem találják.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője tett feljelentést az Elios-ügyben még 2018 nyarán. A benyújtott szöveg szerint a Miniszterelnökség és a közvilágítási tenderekben érintett önkormányzatok bűnpártolást valósíthattak meg, amikor olyan pályázatokban vettek részt, ahol az OLAF (az EU csalás elleni hivatala) szerint csalások sorozatával a Tiborcz István-féle Eliost hozták ki nyertesnek. A feljelentést augusztusban az ORFK továbbította az ügyészségnek, ám azóta semmi nem történt.

A feljelentés egyszerűen eltűnt.

Jávor hiába kérdezett rá a Központi Nyomozó Főügyészségen a feljelentés állapotára, ott nem találtak semmit. Sem az ügyszám, sem a feljelentő neve, sem az Elios név alapján nem találták a dokumentumot - írja a Népszava.

Az ügyészség tavaly ősszel az egyik nyomozást meglehetősen röviden lezárta bűncselekmény hiányában, az magát a csalást tényét vizsgálta az OLAF-jelentés alapján - elvileg. A nyomozás során nem kerestek meg több érintett önkormányzatot, több releváns tanút sem hallgattak meg.

Több év nyomozást ígért Polt Péter, mégis fél év alatt zárták le az Elios-ügyet

Unyatyinszki György "Az OLAF eljárásai általában több évig tartanak, és az adott ügy kiterjedtsége és bonyolultsága miatt a Magyarországon elrendelt nyomozások időtartama is évekig elhúzódhat. Magyarországon az OLAF ajánlásra indított 36 ügy közül 8-ban vádat emelt az ügyészség, 8-ban a nyomozó hatóság megszüntette az eljárást, míg a többi ügyben jelenleg is tart a nyomozás.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.