Három egyetemi HÖK még mindig nem kap állami támogatást

Unyatyinszki György 2019-02-11 16:14:00
Az Állami Számvevőszék feltárta, hogy valahol a hallgatói önkormányzati választások eredményét sem tudták igazolni.

Továbbra sem kapja meg a működésére fordítható állami támogatását a Szegedi Tudományegyetem, a Kaposvári Egyetem és Nyíregyházi Egyetem hallgatói önkormányzata (hök) - erősítette meg lapunk információit az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A hökök milliós tételektől esnek el tavaly szeptember óta, miután felsültek az ÁSZ őket érintő vizsgálatán.

Tavaly 28 egyetem hökjének működését világította át az Állami Számvevőszék, ráadásul minden intézmény esetében hiányosságokra bukkantak. A legtöbb, inkább egyszerűbb esetben olyan alapvető dokumentumok hiányoztak, mint az egyes szervezetek alapszabályai: valahol nem küldték el, valahol nem is létezett. Húsz egyetem végül pótolni tudta a hiányosságokat, ám nyolc esetében felfüggesztették az állami támogatások kifizetését a hököknek. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kaptak pénzt az egyetemek a hallgatók száma után az államkincstárból, hanem a kifizetett normatíva 1 százaléka járna a hököknek a működésükre, ezt tartották vissza.

Ebből a keretből szerveznek a hallgatóknak bulikat, ebből fizetik a hallgatói munkákat és adnak fizetéssel felérő ösztöndíjat a képviselőknek, de persze ebből tudják támogatni kisebb összegekkel a hallgatókat is.

Az őszi félév során végül öt egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem, Szent István Egyetem, Testnevelési Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Színház és Filmművészeti Egyetem is pótolta a hiányosságokat, számukra biztosított a normatíva kifizetése.

A kérdéses három egyetem hökje azonban az ÁSZ szerint nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy megbízhatóan használják fel a támogatásokat. A szegedi hök esetében például a hallgatói önkormányzati tisztségviselők megválasztásáról sem tudtak megfelelő iratokat szolgáltatni.

Az ÁSZ kérdésünkre jelezte, hogy nem tervezi egyelőre mélyebben ellenőrizni a hökök működését, azok gazdálkodását.

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.