A gyermeket vállalni tudó nőkhöz képest döbbenetesen alacsony a CSOK-osok száma

Ugytudjuk.hu

2019-01-31 10:22:00
Egyelőre úgy néz ki, hogy a kormány képtelen érdemben növelni a gyermekvállalási kedvet.

Eddig 95 ezer család nyerte el a megigényelt családi otthonteremtési kedvezményt (csok), azaz ugyanennyi szülőképes korú nőt sikerült a kormánynak bevonnia a támogatottak közé, akik vállalták, hogy további gyermeket szülnek - derült ki Novák Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának csütörtökön nyilatkozatából, amit az M1-nek adott.

Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi szülőképes korú korosztály mindössze 4,1 százaléka jut támogatáshoz.

A fentebbi szám döbbenetesen alacsony. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, 2016-os adatközlése szerint 2 millió 281 ezer szülőképes korú 15-49 éves nő élt. Ők a 2018-ban az adatok szerint 82580 gyermeket szültek, ami 1,7 százalékos csökkenés 2017-hez képest.

A népesség megtartásához szükséges születési arányszám 2,1 gyermek egy anyára számítva. Tavaly az ilyen korosztályba sorolható nőkre 1,49 gyermek jutott. Ez alapján a mai szülőképes generáció gyermekeinek száma, azaz a következő generáció lélekszáma 75 százalékkal lesz alacsonyabb, mint napjainkban. Ez egy fogyási spirál, ugyanis nekik még több gyermeket kellene szülniük ahhoz, hogy a mai Magyarország lélekszámát fenntartsák, ami az adatok függvényében csoda lenne.

Nem mellesleg, a most születők lennének az korosztály, aki kitermeli a nyugdíjakat, adókat, amiből működhetne az ország. Ha ők kevesen lesznek, nagyon komoly forráshiányra lehet számítani a szociális ellátórendszerben, vagy súlyosan nagyok lesznek a gyermekeinkre rótt közterhek.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.