Nem hagyják nyugodni - Újraindítja a kormánymédia a Magyar Nemzetet

Unyatyinszki György 2019-01-24 11:31:00

Egymástól független források is megerősítették a Népszavának, hogy a kormánymédia valóban újra fogja indítani a tavaly áprilisban bezárt, 80 éven át kiadott Magyar Nemzetet. Mivel párhuzamosan felszámolnák a Magyar Időket, várhatóan a propagandasajtót átöltöztetik, a szerzők a holtából feltámasztott laphoz kerülhetnek.

A tervezett indulási dátumok között felmerült február 6. és március 15. is. Előbbi annak a G-napnak az évfordulója, amikor a lap utolsó tulajdonosa, Simicska Lajos ellen fordult médiabirodalmának jó része (velük indították el a Magyar Időket), a jeles napon pedig Simicska nyíltan konfrontálódott korábbi szövetségesével, Orbán Viktorral, akit egyszerűen gecinek nevezett (innen napjaink O1G-je).

A Magyar Nemzet ezt követően kormányzati szócsőből tisztes, kritikus napilappá vált.

A lap 2018. április 11-én jelent meg utoljára, ekkor dobta be Simicska a törölközőt, milliárdos birodalmát feladva - a kormánypárti köröknek átadva - teljesen kivonult a közéletből. A szerkesztőség tagjainak nagyobb csoportja Magyar Hang néven indított hetilapot.

A lap egykori munkatársaként személyesen csak annyit tennék hozzá, a lap újraindítása olyan, mintha okkult szertartással feltámasztanának egy halottat egy horrorfilmben. Az biztos, hogy a visszatérő lap már nem lesz ugyanolyan.

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.