A tüntetésekről és a rendőri fellépésekről készült a magyar zenekar új klipje

Unyatyinszki György 2019-01-09 15:32:00

Még tavaly számoltunk be róla, hogy a Satelles magyar metál zenekar felhívására sorra jelentkeztek a zenekarok, akik szolidaritásukat fejezték ki a téli hidegben a túlórák, a fideszes közigazgatási bíróságok ellen utcára vonulók mellett. A Satelles most Abandoned Kingdom, azaz "Elhagyott Királyság" c. számához a tüntetéseken rögzített felvételekből készített klipet.

A klip azzal zárul, hogy kifejezik tiszteletüket azoknak az újságíróknak és aktivisták, akik a biztonságukat is veszélyeztették, hogy felvegyék a jeleneteket.

Szólj hozzá!

A Kormányhivatal szerint nem, a Fidesz-frakció szerint jogsértő volt az Audi-szerződés nyilvánosságra hozatala

“Titkolni felesleges és erkölcstelen volt” - mondta a szerződések kapcsán Pintér Bence.

Bekábítózva lopott autót egy körmendi sofőr

Összetörte a lopott autót, majd elfutott a helyszínről. A rendőrök otthon kapták el.

Nagy Márton a kétszámjegyű minimálbér-emelést is elképzelhetőnek tartja

Mondjuk ő mondta azt is, hogy leszámoltak az inflációval és 2025-re is komoly fellendülést ígért. De hátha majd most!

Annyira súlyos a galamb helyzet Szombathelyen, hogy önkormányzati beavatkozást követelt a téma

Az állatokat befogják, hogy majd elszállítják. A városvezetők azt hangsúlyozták, hogy nem kellene etetni a madarakat.

Újabb kínzó kérdéseket kapott Semjén Zsolt a Szőlő utca kapcsán - mindeközben a Fidesz nemet mondott a vizsgálóbizottságra

A KDNP első emberének kéretlen és kínos magyarázkodása a parlamentben, nem múlt el nyom nélkül. 

Ez volt Borsi Róbert Audi-csapdája Pintér Bencének

A keddre halasztott közgyűlés előtt már nyilvános a fideszes képviselő indítványa. 

Lőgyakorlat lesz októberben Győrszentivánon, a katonai lőtéren

Éles gyakorlatra figyelmeztet a Magyar Honvédség!

Több, mint 7 éven át 45 alkalommal követett el biztosítási csalást egy férfi

A Vas Vármegyei Főügyészség most sikeresen kért rá súlyosabb büntetést. 

Kábítószer hatása alatt tört-zúzott, verekedett - most vádat emeltek ellene Győrben

Garázdaság, könnyű testi sértés és rongálás miatt kell felelnie, börtön is várhat a férfira.

Minőségi alkoholos italok – Neked mi a kedvenced?

Az alkoholos italok fogyasztása évezredek óta kíséri végig civilizációnk fejlődését.

A tiszta otthon belső rendezettséget is ad!

Sokan hajlamosak a takarítást szükséges rossznak, kötelező rutinnak tekinteni, amit minél hamarabb le kell tudni.

Novembertől a KalászNet váltja a Vidanetet Győrben

Azt ígérik nem fog változni semmi, de néhány apróságra fontos lesz odafigyelni.